Evezgetünk az Élet tengerén :)

szerda, február 13

Korai ébredés

Korai elalvás után korai ébredés következett. Már fél hétkor szólítgattam anyut. A szemem még csukva tartottam, de megnyugtató volt hallani anyu hangját. Apu akkor még alvósat játszott. Bekapcsolta anyu a Minimaxot, megnéztem egy-két mesét, lapozgattam a könyveimet és ásítoztam. Aztán arra figyelt fel anyu, miközben zuhanyozott, hogy keservesen sírok, apu meg vígasztal. Hogyne üvöltöttem volna annyira, amikor lezúgtam az ágyról. Lelógott a párna és én nem gondoltam, hogy elfogy alóla az ágy. Na mindegy, túléltem. Felöltözködtünk, már épp indultunk volna, amikor tisztába kellett tenniük. /M U R P H Y/ . Nagy dologgal mégsem indulhatunk a bölcsibe. :))

Apu gardírozott odabenn, már majdnem megtanulta, mit hogy kell. De ma pl. a második nadrágot is rajtam felejtette volna, ha nem szól neki anyu. Tegnap a pulóverem maradt rajtam. Nem baj, majd belejön. :) Átadott Tündinek és elslisszoltak onnan. Én meg vártam a reggelit. :))

Nincsenek megjegyzések:

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt