Szombaton

Apunak teljesült reggel a kívánsága: aludhatott fél kilencig. Ennyit kért, hogy bárcsak addig hagynám. Hagytam. Nem volt szombatra eltervezett programunk. Azzal kezdtem, hogy kémleltem az eget, milyen idő várható. Jónak ígérkezett. Anyu kitalálta és én csak helyeselni tudtam, hogy ugorjunk haza öcsödi nagyszüleimhez. Előtte gyorsan megtízóraiztunk, a reggelihez már kicsit késő lett volna. Elém a héten jól bevált margarinos kalácsot tette anyu, amit szétdobáltam. Nehogymá' harmadik nap is azt egyek, még megunom a végén! Megláttam, hogy apunak rántotta készült, amire egyből rávetettem magam. Csak úgy pillogtak, hogy mi ez a nagy étvágy. Befaltam hozzá egy csomó paradicsomot is, ha már utazunk, nehogy megéhezzek.

Odahaza csak mama tudott a villámlátogatásunkról, papa ezért nagyon meglepődött. Most is hoztam a formám. Bebújtam, ahová befértem, sírtam, mert beütöttem a számat a szekrény ajtajába és még vérzett is, bohóckodtam, huncutkodtam az odalátogató Évivel, szégyenlősködtem a megérkező Janó előtt, elaludtam időben, majd felébredtem még egy órácskára, aztán igaziból aludtam majdnem kettőt. Álmomban jól kiterveltem, milyen rosszaságokat kövessek el délután. :) Udvari szaladgálásra is sor került, mentem egyből a pipikhez. Papa elkapott nekem egy kakast. Tetszett és utánoztam is a hangját,
de megsimogatni egyelőre nem mertem, csak sandán bámultuk egymást. Láttam és fogtam igazi csöves kukoricát, megijedtem és papához bújtam, amikor meghallottam a szignálját, hintapalintáztam, le akartam szedegetni a hinta kapaszkodóját.

Ilyesmikkel telt ott a napunk. Motorozni most nem nagyon akaródzott. Sokat kacagtam, sokat nevettek rajtam, jól éreztük magunkat. Uzsonnára császárszalonnát ettem paradicsommal, mama nem győzte a csini szeleteket adagolni.

Hazafelé 5 körül indultunk és akkor még nem sejtettük, hogy az alig 40 perces útból több, mint két órányi lesz. Sejtelmes volt az ég a teliholddal, majdnem végig azt néztem, amíg autókáztunk. A fotó nem is adja vissza igazán a szépségét: Szolnokon jóval a Cora körforgalom előtt hosszú kocsisorba álltunk be. Megtehettük volna, mint annyian mások, hogy megforduljunk és a másik Tisza-híd felé vegyük az irány, de úgy látszott, beállt a 4-es út és semerre sem lehet haladni. A rutinosabb/pofátlanabb szolnokiak bementek a bevásárlóközpont elé és ott tolták ki fifikásan/szemét módon az autóik orrát a körforgalomba, elsőbbséget élvezve velünk, a rendes úton haladókkal szemben. Na mindegy, élelmeseknek áll a világ. Jól kidühöngtük magunkat ezen és azon a néhány extra türelmetlen autóson, aki semmibe vette a mi és autóstársaink helyzetét és beelőzte az egész, több száz méteres sorunkat. Amikor megtettük végre azt a pár száz méteres araszolát és átértünk a hídon, akkor láttuk, hogy aszfaltozzák azt a körforgalmat. No comment, élhetetlen lett a város közlekedése, egyelőre.

Így végződött a mi kalandunk, és kerültem ágyba vagy fél 11 felé. Azt már önhibámból, mert 9-re megfürödtünk ugyan, de a játékaim jobban érdekeltek, mint a szemhéjaim belülről. :))