Mit is írhatnék magamról, amit nem tudtok még...

Napjaink gyorsan telnek. Még úgy is, hogy már nem 10-ig alszom, mint tavaly. 8 elôtt már ébresztem anyut és hát hétvégén aput is. Mindig bohóckodunk az ágyban, hogy erôre kapjunk, fôleg anyura fér rá egy kis nyújtózkodás. Hajnalban maguk közé vesznek, és olyan jól tudok helyezkedni, hogy egyikük feje-álla körül van az én fejem, másikuk gigájánál-mellkasánál meg a lábaim. Gyakorlatilag kitessékelem ôket finom mozdulatokkal az ágy szélére, ahol az élükön kénytelenek egyensúlyozni. Apu bírja a strapát, legalábbis nem nyavajog miatta, de anyu mindig fájlalja valamijét. Az oldalát, derekát. Még olyat is szokott nekem mondani, hogy b@sszus, Peti, ne izegj-mozogj már annyit! Közben meg percekig néznek, hogy milyen aranyosan tudok szuszogni! Még jó! Itt ez a két kép, sokszor ébredek ebben a pózban. Meg tudnának zabálni, ahogy szokták mondani...