Tegnap jófiú voltam!
Aludtam este 8-tól ma reggel 9-ig.

Na de közte! Vagy ötször kellett hozzám kelni, mert mindig volt valami bajom. Kétszer enni akartam, egyszer inni. Fájt a hasam, feszelegtem, anyu nem is ad többet abból a csokis üveges gabonás pépbôl, amit a védônénitôl kaptunk ajándékba. A csoki az csoki, hiába van rajta, hogy 6 hónapos baba is eheti már. És anyu nem bírja ki, hogy ide ne írja: azért kaptuk ezt a 6 darabot ajándékba február 13-án, a tanácsadáson, mert február végéig jó a szav.ideje. Meg is kérdezem majd Lilit, ô evett-e belôle.

Még ma is itthon van apu! Még jó, mert különben nem tudnék ide írni. Meg kellett csinálnia az ámítógépet, mert valami vírus találta meg. Még jó, hogy minket ezidáig nem. Nem akarok mostanában beteg lenni.

Délelôtt sétáltunk egyet. Az idô nagyon csalóka volt, mert sütött a nap, de kicsit hideg volt. Mindegy, elintéztük, amit anyu akart. Most nem nyüsztettem, amikor a bankban voltunk és kibírtam azt is, hogy bemenjünk a dm-be. Ugyanis elfogyott hirtelen a popsitörlôm. Ugyanis gondoskodom róla, hogy sok fogyjon/nap. Anyu megint alakított, teljesen elgondolkodva jött ki velem az üzletbôl, amikor is rohant utánunk a pénztáros néni a csomagunkkal. Ezúton is köszönjük szépen Szilvia néninek, hogy kiugrott a pénztárból és a hosszú sor ellenére kihozta a holminkat. Ejnye, anya!!! Ezért kapsz egy kis tapsikát!!!