Evezgetünk az Élet tengerén :)

hétfő, április 20

Megint péntek

Keverem a napokat, hogy ne unatkozzatok, és mert újabb első dolog jött el Peti életébe: a nyalóka! Azt kérte tőlem a bölcsiben, miközben öltöztettem, hogy menjünk a boltba vásárolni és vegyek neki nyalókát! Pijosat! Terjed ám a sokféle nyalánkság híre a gyerekek között, mint a futótűz! Reméltem, megússzuk a ragacsos -mázas édességeket, de sajnos úgy látszik, nem menekülünk. Úgyhogy Laci papát, aki vitt haza bennünket, megkértük, kanyarodjon egy kis abc elé, ahol vettem Petinek piros nyalókát. Még szerencse, hogy éppen piros volt. Mondta az eladónő, hogy a belseje rágógumiban végződik. Hurrá, jajdejó, a másik kedvencem! Hálaajóégnek nem jutott el a rágóig Peti, mert félúton megunta a nyalókázát. Nem tudom, mire számíthatott, milyen az a nyalóka, de nem ihlette meg. Remélem, egy időre dobhatjuk is ezt a rágó-nyalóka témát. Azért sikerült fotóznom, hogyan birkózik meg vele! :)) Az ég pedig csodaszép volt! Esett egy kis eső, aztán szakadozott a felhő, a kettő között meg utat próbált törni a nap!

Nincsenek megjegyzések:

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt