Márciusban történt

Belecsapok a memoárokba, mert mindjárt vége márciusnak és semmit nem jegyzeteltem le az utókornak. Segítségemül szolgálnak a fotók, mert azért nem felejtettünk még el napjában-hetében többször kattintgatni.

Március 6.

Marad a kicsi, ha játszik. :) Tulajdonképpen egy áldott jó gyerek - ha egyedül van. Képes bárhol, bármivel, bármit, bármeddig eljátszani. Vajon miért bújik bele a kisördög, ha pl. Norbival van, vagy más kisgyerekekkel, netán az apjával? :)

Március 7.

És a többi napon is: ölelős, bújós esték és ásítozós reggelek. Apjához is, hozzám is szeret odafúródni Peti. Ölel, szorít, odasúgja, hogy nagyon szejet bennünket. Mondhat bárki bármit, majd külön alszik, ha ő akarja, vagy ha már végképp nem férünk az ágyon. Egyelőre nem fenyeget olyasmi, hogy 6 méteres ágyunk legyen, mint Kordáéknak. :)

Úgy megnőtt ez a gyerek, pedig amikor megyünk érte a bölcsibe, mindig csodálkozom, hogy milyen kicsik ezek a gyerekek. :) Hosszú, vékonka, de izmos. Standard 12,20 kg. :))) Itt pl. valahová indulás előtt, ha jól emlékszem, az elmaradhatatlan szombat reggeli Miki egeres rajzfilm nézése közben.

Voltunk azon a hétvégén Öcsödön is elő-nőnapozni. Előkerültek az udvari játékok, volt nagy hancúrozás meg minden.

Vajon kitől örökölte Peti az ablakon kinézést? :)És vajon hogy sikerült ilyen kafán elégetni egy alátétet, amikor feltettem melegedni az ételt a tűzre? :)

Március 8.

Az én nőnapi virágszálam, ahogy elaludt az ölemben. Szigorúan kérte, hogy üljek és ő úgy szeretne aludni.

Március 10.

Bevonultam a kórházba. Nem is mesélem el részletesen, hogy mi volt, mert jó már túl lenni rajta. Nem volt leányálom, főleg előtte a keserűsó, de sikeresen kifejtegették a csokicisztákat mindkét petefészkemből, nem is kellett roncsolni vagy kivenni. Azóta a szövettan eredményét is tudom: endometriózis. De legalább nem daganat. Hálás vagyok a dokinak, szép varrást ejtett a császárheg vonalán. Megkaptam a magam csomó infúzióját meg antibiotikumát meg a kezdődő láz miatt még valami cefelovalamit, úgyhogy ottlétem mind a 7 napján bent volt a branül. A szobatársakkal sokat nevettünk, persze alig tudtam a sajgó sebtől röhögcsélni, de a hangulatunk jó volt. Látogatási tilalom volt, úgyhogy nyugodtan számolhattuk magányunkban a perceket és telefonálgattam vég nélkül. Teljesen átálltam a hajnali 4 körüli ébredésre, nappal pedig a sok alvásra. Szép volt, jó/?/ volt, köszönöm, ennyi! Úgyhogy beöntés, katéter, ágyő! Álmomban se gyertek többé elő! Ja, még idetartozik, hogy jövögettek a mentőhelikopterek, az volt mindig a nap "eseménye", amikor már tudtunk járni. Ott bámultuk az ablakon, mint a gyerekek.

03.16-án jöttem haza. Folyt.köv.