Evezgetünk az Élet tengerén :)

csütörtök, november 6

Október 19 óta

sok víz lefolyt a Tiszán. Például immár 3. alkalommal vagyok beteg egy hónapon belül és másodjára itthon táppénzen. Ezek a fránya gyulladások már az idegeimre mennek, remélem, nem szó szerint. Kezdődött ugye a kötőhártyával, aztán egy hétig nem volt hangom. Most a jobb csuklómon gyulladt be az ínhüvely. Elég durván, múlt szombatra puffadt meg és vált sutává és sajgóvá az egész kezem. Valahogy így nézett ki. Ma már viszket, úgyhogy talán kezd gyógyulni és apadni a felgyülemlett víz. Nem volt egy leányálom, de kibírtam. Bal kézzel próbáltam ügyetlenkedni, de szinte semmi nem sikerült. Próbáljátok csak ki egy szimpla fogmosással, vagy fésülködéssel, és meglátjátok, mennyire nehéz dolog.

Petit is elhagyta a betegség, már javában jár bölcsibe. A héten ketten visszük-hozzuk Lacival, nagy a kisember öröme, hogy egyszerre megyünk be/ki vele.

Valóságos énekesmadár lett belőle. Még nem számoltuk igazából össze, de már huszonnál járhatunk a kis mondókákkal. Állandóan dúdol, mantrázza a szöveget, ha elakad, kéri, hogy segítsünk neki. És, ha lehet azt mondani, egészen a hangján szólalnak meg azok a kis dalok és a ritmusból sem esik ki Peti. Nem mindig sikerül saját kútfőből felidéznem a versikéket, pedig egykor rengeteget tudtam. Vannak mankóim, ezeket forgatom, hogy megjegyezzem a szövegeket, meg még kapható a könyvesboltban egy csomó féle, nehogy kifogyjunk az ötletekből. Van, hogy a számítógépen hallgatjuk meg a neki szóló gyereklemezeket. Tegnap pl. a fut, robog a kicsi kocsi volt a sláger.
Apropó: számítógép. Tiszta apja lesz ez a gyerek, mert a számítógép előkelő helyen szerepel nála. Sajnos nem tudjuk külön helyiségben tárolni a gépet és a hozzá kapcsolódó hóbelebancot. A kisfiunk ezért simán bekapcsolja, ha hagyjuk neki, pedig két helyen is be kell nyomni, hogy működjön. Odaáll a monitor elé, majd mondja, hogy most töltődik és már meg is találta a kedvenc játékát és már be is kapcsolta és már játszik is vele. De a youtube-ra is simán ellavíroz és megkeresi a kisvakondot és mikiegeret, csak tudnám, hogy a francba. Egyik játék után kezdi a másikat, ha megunta. Ez van, övé a jövő. :))

Egyéb változás nincs az életünkben. Peti továbbra is a négykerekűek megszállottja. Van, hogy kizárólag csak a jelenlétükben jön álom a szemére ebéd után: Újabb mániája, hogy nem akar a szandáljától megválni és abban szeret/ne/ elaludni. Néha inkább ráhagyjuk és elalvása után vesszük le róla, hadd legyen boldog, ha neki így a jó. :) Az alvási pozitúráiról is regélhetnék.
Meséljen róla ez a kis kép:
A képről jut eszembe, hogy egyre ritkábban kéri a cumiját. Megelégszik a párnáival, ha elalvásról van szó, de néha csak próbálja elkérni és olyankor csak odaadjuk neki, ha annyira szereti azt a vacakot.
Kaptunk ismét millió fotót Janóéktól az okt. 23-i hosszú hétvégés szirmabesenyői kiruccanásunkról, de azokat szeretném majd összerendezni. Amint tudok, bejelentkezek és pótolom a lemaradást. Talán a hétvégén, ha Laci elmegy a barlangásztalálkozóra.

Nincsenek megjegyzések:

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt