Evezgetünk az Élet tengerén :)

szombat, október 18

Már csak Peti beteg. Még mindig.

Jó egy hete már dörzsölgette a szemét, de reméltük, hogy nem fertőződik meg a szeme az én nyavalyámmal. De igen, kötőhártya, ahogy meséltem. Na jó, akkor reméltük, hogy 2-3 nap alatt helyrejön, mint én. De nem. Kapott még valami extra adag betegséget, ami lehet, hogy nem is egy, annyira megkínozza szegénykémet. Köhög rendületlenül, éjjel és nappal is, szinte folyamatosan, és napok óta belázasodik éjjelre. 38,5 volt a legmagasabb, amit mértünk. Nem túl sok, de ahhoz elég, hogy bágyadozzon tőle. Nem ismerem az összes betegséget, csak bizakodom, hogy nem lesz tüdőgyulladása. A szép megfontoltan összegyűjtött majdnem 11,5 kilója ismét veszélybe került, mert étvágya meg végképp nincs. Az innivalóját is úgy kell beletukmálni.
Újra elvittem ma orvoshoz, szerencsére volt rendelés és senki nem volt előttünk. Kapott köhögés ellen egy oldatot és kúpot is, meg antibiotikumot is. Önszorgalomból még kenegetem a hátát alváskor a baby luuf balzsammal, tuti jó gyógynövényes fürdetőben hagyjuk pancsolni, önszorgalomból, meg hogy kapjon levegőt, orrsprayket is alkalmazunk nála és most várjuk a csodát, hogy valamelyik, vagy mindegyik hasson végre.


Nagyon sajnálom a kis búráját, nagyon megviselt mostanában. Keservesen tiltakozik az orrszívás ellen, a kúp felrakását sem viselte szó nélkül. A többi orvossággal nincs gond, a nurofenes adagolóból hálaégnek elfogadja a cuccot. A szemcseppentésnél mindig előre sírva fakad, hogy aja, nem kell cseppenteni! Majd' megszakad a szívem, de legyűröm az ágyra és belecseppentek neki, mert katasztrófikus még mindig a szeme. Rendre lecsipásodik alvás közben, olyankor mindig felébred és kijön velem a fürdőbe megmosni. A sírása után mindig elnézést kér, hogy ne haragudjak. Olyankor szívem szerint agyonpuszilgatnám, mert persze, hogy nem haragszom!

Az orvos után a gyógyszertárunkba mentünk kiváltani a gyógyszereket, de nem jártunk sikerrel, egyik épp nem volt. Hosszasat sétáltunk ebben a szép napos, őszi időben a legközelebbi másikba. Már régen ült Peti babakocsiban, nagyon tetszett neki, hogy tolom. Csodálkozom, hogy egyszer sem akart kiszállni. Az ebédjét sem kérte, pedig zöldséglevest főztem neki csirkehússal, mert azt mindig megeszi. Alszik fél órája, de nem túl mélyen, mert köhög. Nem telt még el annyi idő, hogy megkapja a következő adagot, ezért most kicsit hajtanám az időt. Nagyon rossz hallani, ahogy erőlködik. És megy fel a láza :(((

Nincsenek megjegyzések:

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt