Csend honol, van időm mesélni
Peti nemrég terült ki a déli alvására, apukája ásványt gyűjt valahol, én meg másodjára is megebédeltem és éppen ráérek mesélni. Még az a szerencse, hogy ilyen finom főzelékeket tudok főzni, hogy másodszor is jóízűen tudok belőle enni. Peti is belapátolt egy tányérral, úgyhogy mi jól vagyunk. Nagy fenekét nem kerítettem a konyhai műveleteknek, mert nagyon nagy a hőség, így is reggel óta hűti a levegőt a klíma. Inkább iszogattunk Petivel, mostanában megint visszatértünk a teára. Az almalevet is nagyon szereti, de szinte az összes nem túl tömény üdítő is jöhet. Képzeljétek, tízórai gyanánt megevett EGY EGÉSZ ALMÁT!!! Igaz, hogy nem ő rágcsálta le, hanem papírvékony szeletekben és hámozva tálaltam, de megette. Az első negyed után még mondta, hogy másikat is kér. És megint és megint. El sem hiszem!
Azt, hogy Laciék éppen merre bóklásznak, nem tudom pontosan. Beszéltünk már többször is telefonon, de elfelejtettem a bánya helyét. Van már jópár frissen lelt, de irtó régi kövült csigája, az biztos. Úgyhogy, mint feleség, most már nekem is. :))
Ez a túrájuk tegnap este dőlt el, amikor itt járt Pisti. Attila csalta el őket telefonon, mondhatom, azonnali döntést hoztak arról, hogy mennek kutakodni. Tegnapi esténk kissé zsúfoltra sikeredett, de minden programra sor került. Pistivel ment tiszavirágzást nézni Laci. Nyissátok csak meg ezt a linket! Sokmindenféle a tiszavirágról ITT! Amint megjöttek, már mentem is Györgyivel csavarogni. Ezek a kéthetenkénti másfél órák az én lánykimenőim, jókat pletyózunk ilyenkor a világ és saját dolgainkról. Gyakorlatilag a fél várossal összefutottunk, mindenki este indult sétára a nagy meleg miatt. Egy kis teraszra ültünk ki valami kávéházban, alkoholmentes koktélt és sütit rendeltünk. Naggggyon sokára szolgáltak ki. Na mindegy. Este 10 felé értem haza, a fiúk /értsd: Peti, Pisti és apa/ még javában vigadoztak. Azelőtt pizzát vacsiztak és megittak 1,5 l sangriát. Peti teázott. :)
A foci EB egyik jó kis meccse tartott még, végignéztük és szerencsére ez a kedvencünk is továbbjutott, csakúgy, mint a másik. Ja, hogy kik is ők? Az oroszok és a törökök.
Gyorsan telik a nap, a fele már odavan. Holnapra kérünk egy kis drukkolást, mert reggel gyerekorvoshoz és laborba kell vinni Petit. Nem javult a helyzet a kukifronton és lenne kedden egy ütemezett műtéti beavatkozás a sebészeten. Nade csak akkor, ha egészséges éppen akkor a gyerek. Márpedig most annyira nem egészséges, mert csütörtökön este már köhögve jött haza a bölcsiből. Orrát szívatjuk, néha köhög még, főleg éjjel, amikor vízszintben fekszik. Láza nincs. nem is volt, csa két hete, amikor mandulagyulladása volt. Remélem, alkalmas lesz a beavatkozásra és nem kell halasztani, mert ezt az időpontot is már jó régen kaptuk és nem szeretnénk előlről kezdeni a kálváriát a beutalókkal stb.
Ennyit fűznék hozzá a vasárnaphoz. Forma 1 is lesz, este újabb focimeccs. Heni barátnőm kissé már kivan az EB-től, pedig még csak most jönnek az izgi meccsek. :))



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése