Csütörtök, péntek :

Öcsödi mamával. Anyu is itthon maradt velünk, biztos, ami biztos. Jól elszórakoztattam őket. Az étvágyam még nem volt a régi, kímélő kosztot kaptam. A menetrendszerű reggeli hasmenés miatt döntöttek egyébként így. Csütörtök délután mentünk be a kórházi zárójelentéssel a doktornéninkhez. Megdicsért, hogy milyen derekasan álltam a sarat a kórházban. Megvizsgált, és talán most először nem sírtam nála az elmúlt 21-22 hónap alatt. Matricát is adott nekem. Mama ittléte anyunak nagy fellélegzés, mert bármit kiejtek a számon, mama már ott is terem és megkapom egyből. :) Segített öltöztetni, etetni, elaltatni, olyankor ő is nagyot szunyált velem :) és sokat játszottunk. Örömmel lapozgattam végig a könyveimet, már nagyon hiányoztak. A kórházra amúgy már csak ez a ragtapasz emlékeztetetett itthon, de az is lekerült a cumisüvegemről. Soha többé kórházat, senkinek sem!!!

Mama pénteken hazament papához, a rosszaságom pedig visszatért. Újfajta játékba kezdtem: minden kisautót eldobáltam a hátam mögé illetve a fejem felé. Veszélyes voltam saját magamra és szüleimre és a tévére és vitrinre és az ajtóra is nézve, ezért apu elővette a járókámat és gondolkodásra beletett. Először viccnek fogtam fel a dolgot, és bentről dirigáltam, de aztán láttam, nem vacakolnak és tényleg nem akarnak kivenni belőle. Kimászni meg nem sikerült, hiába igyekeztem bevetni a mászótechnikámat. Kénytelen voltam megszelídülni. Mi volt nekem az a félóra! :))

A nappalok jól teltek, de szombat hajnalban ismét hánytam egy nagyot. Nagyon ráijesztettem anyuékra. Kaptam egy kúpot és békésen visszaaludtam. Szombaton arra ébredtek az ősök, hogy őket is megtalálta az én nyavalyám. Anyu egész nap rohangált a klóra hasmenésből kifolyólag, este már hányt is. Aput jobban kímélte a kór, neki "csak" fájt a hasa, egész nap émelygett és enyhébb hasmenése volt. Ezért, Nőnap ide vagy oda, karantént rendeltek el itthon. Nem volt nehéz, őket vonzotta az ágy, én meg eljátszottam szép csendesen. Amikor túl nagy csend volt, rájöttek, hogy valami rosszaságot művelhetek. Hát igen, alkotómunka volt ez a javából. :) Estére kezdték összeszedni magukat, onnantól, ha mondhatjuk, a szokásos dolgok történnek idehaza. Enni még mindig light-osat eszünk. Én majdnem óránként másfél óránként megyek kaját kuncsizni, kezd visszatérni az étvágyam. Már majdnem teljesen ki tudom mondani a túró rudit, én csak azt az egyet követelem a kaja mellé/helyett. :) Egyébként már nem hány senki és senkinek nem megy a hasa. Nálunk. Mert sajnos öcsödi mama leadta reggel a jelentést, hogy bizony ő hajnalban rosszul lett, hányt és hasmenése is volt. :( Tőlünk vitte a kórt, gyógyuljon meg gyorsan, papa meg ne kapja el! Szolnoki nagyszüleimnél sem volt teljesen okés minden, lehet, hogy amikor meglátogattak, ők is elkaptak valami vírust. Kideríteni nem lehet, nagyon sokan betegek mostanában.

Így nem megyünk ma el a népszavazásra. Cserébe, hogy azért gondolunk rájuk, idelinkel anyu egy kisfilmet a Heti Hetesből, amikor H.A előadta ezt a vidám kis dalt. Kampánycsendet nem sért, reméljük, amúgy is régi felvétel :)

Én pedig igyekszem sokáig húzni a lóbőrt, mert állítólag már töltődik az akksija a hajvágónak és délután megkurtítják a hajamat. Majd meglátjuk, bírnak-e velem. :D Rámfér, persze, már nagyon lobogós, de nem szeretem azt a macerát.