Evezgetünk az Élet tengerén :)

vasárnap, február 17

Pénteken: mamáéknál aludtunk

Anyu jött értem pénteken a bölcsibe, aztán összekaptuk magunkat, aput elhoztuk a munkahelyéről és elutaztunk öcsödi nagyszüleimhez. Mindez pikkpakknak hangzik, de volt egy kis küzdésünk anyuval. A bölcsi területét alig akartam elhagyni. Szaladgáltam az udvaron, bemászkáltam a kisházba és összekoszoltam a homokkal az utazóruhámat is. Itthon nem hagytam anyut csomagolni, az előre elkészített paplanomat feszt kiráncigáltam. Nagy nehezen lecígöltük a táskákat és végleg el tudtunk indulni. Mamáék már vártak, Évi is csatlakozott hozzánk, majd később Janó is. Megvacsoráztunk és elalvásig játszottunk. Mindenkit megdolgoztattam, szórakoztattam, megnevettettem. Jó volt ott lenni. Elég időben feküdtünk le, mert nagyon elfáradtam a hancúrbandiságban. Reggel már korán felébredtem, de itt még kicsit kómás a fejem. Kezdetét vette a szombati játszás is. Megreggeliztünk, kiköveteltem magamnak, hogy mé, azaz méz legyen a kalácsomhoz. Azt is kaptam. Szigorúan önkiszolgáló jelleggel. Nagyon tetszett mamáéknak, ahogy csurgatom. :) Apuval lerendeztük a fogaimat, hogy papa is lássa, milyen ügyesen tűröm a sikálását. Utána motoroztam, majd felöltöztettek és olvasgattunk papával. Mama is mindig ott terem, ha fotózásra kerül a sor. :))) Előkerült az egyik ottani kedvencem is: a "retro" rádió. Jaj, de szeretek azzal rohangálni és tekergetni a gombjait!




Az ebédet már nem ott vártuk meg, hanem hazaindultunk, hogy majd itthon aludjak el ebéd után. Már messziről látszott, hogy Szolnok fölött furcsa felhőviszonyok vannak. Mire beértünk a városba, szakadni kezdett a hó. Pár perc alatt ennyi esett le, aztán elállt és el is olvadt lassacskán. Öcsödön még lapátolni is kellett, annyira sok hullott. Én ennek a kevésnek is nagyon örültem és ott bámészkodtam az ablakban. Ebéd után nagyot, a szokásos 3 órát aludtam. Anyu is mellettem maradt és őt sem kellett ringatni, mert ő is pontosan annyit aludt. :) Ébredés után szolnoki nagyszüleimhez szaladtunk el. Jó későn, de jobb későn, mint soha. :) Náluk is hoztam a szokásos formámat. Mindenbe belekóstoltam, kiprovokáltam a hűtőből a kindercsokit, de kértem mama krumplifutájából és megettem egy banános túrókrémet is. A képeken dédi és mama látszik rajtam kívül, őket szórakoztatom. :)




Idehaza utána meg apukámat szórakoztattam. Húztam-vontam rajta a taximat, előtte nagyot fürödtünk. Az este hátralévő részében békés, csendes játékokkal fárasztottam őket és magam és arra gondoltunk, vajon hogy telik Évinek - INDIÁNLÁNYNAK- és Jajának -NÉPTÁNCOSLEGÉNYNEK- a farsangi bulija. Jajáról eljuttatott egy fotót Évi, reméljük, magáról is küld majd egyet. Addig is Jaja:

Nincsenek megjegyzések:

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt