Evezgetünk az Élet tengerén :)

vasárnap, február 17

Ma pedig: kettesben anyuval

Apu túlórát vállalt mára, hogy anyu még több pézt költhessen el. :) Na jó, összetorlódott a munkája is. Ez azt jelentette, hogy korán kelt, hogy beérjen nyolcra. Mi is korán keltünk, hogy el tudjunk búcsúzni tőle. Én már fél nyolckor ott vigyorogtam az ágyon és anyát hívtam. Aztán buszoztam, zongoráztam, rajzoltam, papucsoztam és autóztam. Nagyon szeretek klimpírozni.


De mindent meguntam. Anyu ekkor elővette a gyerekfoglalkoztató könyvet és kinézte, hogy gombokkal fogunk játszani. Ahogy elképzelte, na, úgy nem játszottam. Viszont remekül széthajigáltam a gombokat, végülis nagyon jó kis elfoglaltságot talált ki nekem anyu. Csudaszép csengő-bongó hangja volt a lehulló gomboknak. :)

Nincsenek megjegyzések:

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt