Evezgetünk az Élet tengerén :)

szombat, január 12

Aki éjjel legény,

az bizony nappal alszik :)). 10 óra felé még a legmélyebb álom közepette. Csak annyi időre érezteti, hogy él, amíg megfordul, hogy aztán betakargatva tovább durmolhasson. Ezek után milyen lehetett a délutánom? Volt egy kis technika óra, egy kis egyéb játszás, néhány orrszívás elviselése, kis eszem-iszom, hogy aztán délután ismét mély álomba szenderülhessek a mackómba fúródva. A köhögés néha rámtört, de azt leszámítva kicsit mintha jobban volnék. Arra is jutott idő, hogy meglátogassuk szolnoki nagyszüleimet. Dédivel most nem találkoztam, mert korábban aludni tért, és mi is elég későn indultunk hozzájuk. Ma többször is szóvá tette papa, hogy nagyfiúsan viselkedtem, mert jó voltam. Azaz ahogy én gondolom, nem sivalkodtam a motoromon száguldozva, nem csapkodtam az ajtót, nem sírtam, nem hisztiztem. Szépen eljátszottam az asztalnál, rajzoltam is, a szokásos dolgok. Itthon vagyunk már egy ideje, melegszik a fürdőszoba, addig vacsiztam egy cseppet. Újabb szokásom, hogy a hűtőhöz cipeltetem magam és válogatok a fogamra való kaják közül. Először egy pudingot szemeltem ki, és amiért beteg vagyok, anyu megengedte, hogy azt egyek. Gyorsan meguntam és kerestem tartalmasabb kaját is, szeletelt szalonnát. :) A pótvacsiig csak kibírom valahogy. :D Edzettem még egy őszi tevékenységre is, mert megtapostam a dobozban a játékokat, mint ahogy szüretkor a szőlőt szokás. Újabb harci sebet ma nem szereztem, összességében egész jó napunk volt.

Nincsenek megjegyzések:

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt