Másfelesen
A szolnoki DOMINÓ :)) játékvárba mentünk. Idáig csak ígérgették, hogy majd egyszer benézünk és végre eljött ez a nap is. Még mindig kicsi vagyok a nagy játékokhoz, illetve a nagyobb gyerekek féktelenül rohangálnak és ugrálnak, ezért veszélyesnek minősíttetett az ősök által. Tény az is, hogy kissé betoji is voltam egy-két forgó alkatrésztől. Rövid terepszemle után feloldódtam és nagyot játszottunk. Apu kísérgetett, anyu fotózott, ha utol tudott érni. Mint a villám, úgy cikáztam a motorokon.
Az alábbi játékok tetszettek:
Egy nagyfiús motor: Két nekemisvanfajta motor:
Egy takarítószettes kocsi:
Egy bébitaxi, kizárólag ücsörgésre:
Egy tolható lépegető, amiről alig lehetett levakarni:
Platós teherautók:
Egy kis golyóvezetés asztalnál ülve és a földön:

És persze a labdatenger:
Szemezgettem a csocsóasztallal is, de sajnos éppen egy magasságban vannak a nemfogantyús böködői a szememmel és ezért enyhén szólva is életveszélyes játéknak számít. Nem győzte apu elhuzigálni előlem őket. De azért itt üzenem Janónak, hogy gyakoroljon csocsózni, mert amint elérem az asztalt, kihívom versenyre :))
Amiért nem játszhattam vele kedvemre, alatta motoroztam inkább. Abban nem találtak apuék kivetnivalót.
Egy fekvő bordásfalat is megmásztam: Amint elkezdtem kifelé tekintgetni az ablakon,
eljöttünk a játszóházból, mert ablak itthon is van és fizetni sem kell érte, ha nézelődünk rajta. :)
Néztük egy darabig a szakadó havasesőt és reménykedtem, hogy átcsap havazásba. De nem csapott. Berakattam mindenféle filmet, azt is meguntam. Úgy tettem, mintha el akarnék aludni apu ölében, de azt is meguntam. Illetve majdnem apu aludt el ettől:
Ezek történtek a másfeledik fordulómon.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése