Koszorú és mécsesek

Csütörtök délben sétáltunk ki a temetőbe a dédiék sírjához, apu apai nagyszüleihez. Napos, szeles idő volt, kaptam pár réteg ruhát magamra. Jártam már apuékkal ebben a temetőben, de akkor nem volt ennyi látogató, a tavaly ilyenkorira meg nem emlékszem, olyan pici baba voltam. :) Alig haladtunk a babakocsival a sok embertől, de szép lassan odaértünk. Mutogattam és kiabáltam a sok gyertyának, mécsesnek, amit láttam. Még ekkor sem voltam álmos, ezért sétáltunk egyet. A Marcipán cukrászda előtt egy nagyon híres embert vett észre apu: OV bácsit. Egy korábbi miniszterelnököt. Na, anyu őt már végképp nem merte lefotózni. :) A házunk mellett megálltunk játszóterezni. Mivel nem különösen érdekeltek a játékok, csak úgy lézengtem, anyuék úgy döntöttek, hogy menjünk haza. El is tört a mécses, mert haza azért még nem akaródzott menni.

Egészen a negyedikig üvöltöttem, ott tanakodtak a fejem fölött, amíg felértünk, hogy most akkor visszavigyenek-e játszani. Nem vittek, mert arra jutottak, hogy ha egyszer valamiben megállapodnak, ne csinálják vissza. Hát szülő az ilyen??? :) Ebéd nélkül, zokogva aludtam el a párnikáimba fúródva.

Ébredés után meglátogattuk szolnoki mamáékat. Habzsoltam mama krumplifutájából és bohóckodtam szokás szerint. Már jócskán sötét volt, amikor hazafelé menet ismét kimentünk a temetőbe, hogy mécsest gyújtsunk és gyönyörködjünk, milyen szép fénybe öltözik ilyenkor a temető.