Holnap lesz egy hete,
hogy először utaztam autóbuszon! És majdnem elfelejtettem beszámolni róla! Milyen jó, hogy ma előkerült az a buszjegy és eszébe jutott anyunak elmesélni.
Úgy történt, hogy gyalog elsétáltunk szolnoki mamáékhoz és tőlök jöttünk vissza a vasútállomásig busszal. Mamától kaptunk egy jegyet és azt használtuk fel. Nagyon tetszett minden, csak kár, hogy nem a sofőr bácsi mellett álltunk. Jó lett volna nézni, ahogy azzal a hatalmas kormánnyal kormányoz. Nincs túl jól kitalálva, hogy elől kell felszállni és ott lehet érvényesíteni a jegyet. Babakocsival ugyanis lehetetlen elől fellépni, annyira szűk a hely. Mi az utolsó ajtót választottuk, majd ott anyu lefékezte a kocsim kerekeit és előreverekedte magát a jegylyukasztóig. Közben halálosan izgult, nehogy sírjak, vagy nehogy valaki bántson vagy én valakit. :) De nem volt gond, a diáklányokkal kacérkodtam. Félúton kivett anyu és a karjaiból nézelődtem, ő meg egyensúlyozott velem és nagyon kapaszkodott, mert a sofőr bácsi nem kímélte az utasokat. Úgy kanyarodott, mintha F1-es pilóta lenne. :)
A busz ilyesmi lehetett:
vagy ilyesmi, annyira nem jegyeztük meg :
Csulkós volt, az a lényeg. Ez pedig az első buszjegy, amit láttam életemben, mert én még egy darabig ingyen utazhatok:
Szeretném, ha gyakran kerülnénk egyet a városban! Anyu már gondolkodott azon, hogy nappal a Cora vagy Tesco-járatokat vesszük igénybe, és akkor mindketten jól járnánk. Én szórakoznék egyet, anyu meg tudna vásárolni és a jegyért sem kellene fizetni :)
vagy ilyesmi, annyira nem jegyeztük meg :
Csulkós volt, az a lényeg. Ez pedig az első buszjegy, amit láttam életemben, mert én még egy darabig ingyen utazhatok: Megtervezhetnének lassan egy vonatos kirándulást is, majd szorgalmazom a témát.



1 megjegyzés:
Vonatosra mi is befizetnénk/csatlakoznánk. CSak ne lenne ilyen vacak idő.ÉS ne késnének órákat avonatok.
De komolyan, én is gondolkodom rajta, hogy kéne menni vonattal...
(Miért kell ez a biztonsági kúd?nálunk is van?!olyan rémes!!!
Megjegyzés küldése