Evezgetünk az Élet tengerén :)

szerda, október 24

Téliesítve.

Ebben a szép időben?


Hihetetlen, de igaz, és ezt főleg Szöulban vendégeskedő barátomnak üzenem, hogy két nap rossz idő után ma megint sokkal melegebb van és ragyogóan süt a nap a sok eső és szél után. Anyu kicsi fáziskésésben lehet, mert ma úgy beöltöztetett a délelőtti sétánkhoz, hogy nem tudom, mi lesz majd mínusz 10 fokban. Volt egy beszerző célállomásunk, de Évi miatt most nem áruljuk el, mi volt az. Ha már itt tartunk, Évinek ma születésnapja van: ezúton is kívánunk neki ezzel a virtuális tortával még sok-sok boldog szülinapot!!!




Szóval sétálni indultunk. Már az első sarkon megálltunk, mert épp az utat tisztították. Ismertek már jóideje, nem sétálunk csak úgy el egy ilyen mellett. :) Aztán vettünk még tartalék etetőcumit egy idáig nem gyakran használatos, de majd mától használatba kerülő cumisüvegre. Turizni is voltunk és megint kaptam két téli sapkát. Hú, reméli anyu, hogy lesz még hideg a télen, mert nagyon ki fogunk kapni aputól, hogy ennyi sapkám van és csak egy fejem. :)) Olvastam is egy kicsit menet közben, nem csak a fotó kedvéért kaptam a kezembe a könyvet. :))

Már hazafelé vettük az irányt, és anyu épp bosszankodni kezdett, mert letört egy darab a fotógép elemrató rekeszénél, amikor megláttuk Liliéket, épp felénk tartottak. Velük kerültünk még egy nagyot. Eredetileg Györgyihez akartunk felugrani, de kapóra jöttek Liliék egy sétához./Itthon pedig várt Györgyitől egy e-mail, hogy betegek a gyerekek és ne találkozzunk. Úgyhogy minden megoldódott./ Elmentünk vonatot nézni és buszokat. Lilivel a buszállomástól majdnem hazáig toltuk a babakocsit és igen sérelmeztem, amikor egy nagy kereszteződésnél anyu bepaterolt a babakocsiba. Kisgyereki számításaim szerint a kitérőkkel és visszafordulásokkal így is gyalogoltam kb. 1000 métert.
Itthon meglepetéscsomag várt a postaládában. Andi néni, anyu topiktársa küldött egy Liberos csomagot, amit még nyáron váltott ki az elpostázott nyuszis figurákért. Köszönjük, a body és a könyv is tetszik, nekem főleg a könyv, bár a képen épp az asztalt piszkálom :)) Apropó, nyuszi: remélem, Golyó nem betegszik bele a hiányomba és továbbra is lelkesen rágcsálja a répát és a zöldet Tapolcán! :)

Nincsenek megjegyzések:

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt