Mit csináljon az ember fia kánikulában?

Nappal hűsöljön, barátkozzon más haverpajtikkal, estefelé sétáljon és ha csak teheti, strandoljon. Nálunk nagyon bevált a módszer.

Apu például szabadidejében vezetni tanítgat. :) Az ölében is megy már a kormányzás, de éppen a kormányig ér az etetőszékem, ezért önállósított. Bár a képen éppen teljesen mást nézek, azért jó móka ez.

Végre eljutottunk Milcsiékhez. Anyu nem fotózott le bennünket, Heniék gépével meg éppen távoli élményeket fotóz a nagymama. Az első félóra számomra maga volt a sírás-pityogás. Milcsi mindent megtett, hogy megbarátkozzak vele, hajtogatta, hogy baba, ölelgetett volna, meg is akart puszilni, de akárhányszor rám nézett, vagy mondott valamit, neadjisten elindult felém, már másztam is anyura és sírva fakadtam. Úgyhogy edzésbe kezdtünk. Kortárshiányom lehet. Szerdán, csütörtökön is találkoztunk velük, ma pedig ők jönnek hozzánk. Az nem lehet, hogy a felnőttekkel, még az idegenekkel is barátkozom, Milcsitől meg félek. Nemsokára újra indul a játszóbölcsi, heti 2x biztos elmegyünk, hogy szokjam a gyerekeket.

Annyideannyi játéka van Milcsinek, igazi gyerekbunker a szobája, de nem tudtam belefeledkezni a játszásba, mert menekülésből állt az időm nagy része. A végefelé már kezdtem feloldódni, ezért döntöttünk úgy, hogy másnap is eljövünk.

Picit volt csak jobb a helyzet, de talán nem sírtam annyit. Vagy már fel sem tűnt anyunak. Már kollektív munkába is fogtunk, megszereltük a gázparapet gombjait. A nap fénypontja az volt, amikor megnézhettem Thomas, a gőzmozdonyt. Na, onnan szűnt meg számomra a külvilág, visongtam neki, gagyarásztam, még tánciztam is. Ha ezen múlik, majd mindig ezt nézzük, jó, Milcsi? :)

Épphogy hazamentünk és ettünk pár falatot, apu kitalálta, hogy sétáljunk egyet. Jaj de jó ötlet volt! Tudtam, hogy megint a Tisza-partra megyünk. :) Ismét fagyiztam apuval, bár néha még elvétettem, melyik végét kell enni a tölcsérnek. A fagyizóhoz a játszótér mellett jutunk el. Kisebb vircsaftot rendeztem, mert nem álltunk meg odaútban. Majdnem kimásztam a bekötésemből. Láttam a sok játékot és nem értettem, hogy miért nem oda megyünk. A fagytól megnyugodtam kicsit. :) Mire megettük, már oda is értünk. Megnéztem magamnak az új homokozót is, valamelyik nap még nem volt ott.

Most nem voltak sokan a játszótéren, ezért apu is felmászott a csúszdára és csúsztunk párat. Nem volt ám ennyire sötét, de már esteledett azért. Hazafelé vidáman szemlélődtem a kivilágított utcákban. A lépcsőházban majdnem két emeletet mentem fel a saját lábaimon. Apu segített egy kicsit kapaszkodni, hogy ne a lépcsőfokokat fogjam meg. És nem kellett altatni, gyorsan elszenderedtem.