Délutáni sétánk

...ismét a játszótérre vezetett. Nagyon eleven voltam. Már úton odafelé kikívánkoztam/kitekeregtem/ magam a babakocsiból és végig a kavicsot szórtam. Vagy barátkoztam a természettel. Szóval ez lenne a szelíd gesztenye? Lassú araszolásomat a cél felé csak néha szakította meg egy-egy repülőgép, amire minden körülmény között felfigyelek, még a körközepénállás idején is: Néha el-elmerengtem közben, kezemben az elmaradhatatlan apró kis kaviccsal: Csak odaértünk még napnyugta előtt, ugyanis anyu megragadott, betuszkolt a babakocsiba és megtettük azt a hiányzó kb. 100 métert. Le is csaptam a homokozóban az első játékra, ami legközelebb volt hozzám: egy másik kisfiú traktora hozott lázba. Vittünk mi is vödröt, lapátot, gereblyét, mondhatni snassz dolgokat, azok meg másoknak tetszettek meg egyből. A hajóra is egyből felmásztam, amint kiürült.

Hohohohóóó, én voltam a kapitány! Néha engedély nélkül el akartam hagyni a placcot, alig ért anyu utól. Tényleg apura ütöttem, ő is ilyen mászkálós fajta és imádja a természetet. Még az anyuét is. :)

Hazafelé a város felé mentünk, hogy láthassak egy kis vasárnap délutáni közlekedést is. Apu ki szeretett volna még vinni minket a strandra, de nem volt nagyon meleg, ezért halasztottuk a témát.