Evezgetünk az Élet tengerén :)

csütörtök, április 12

A változatosság kedvéért ma IS játszóbölcsiben voltunk :)


A bejárat előtt találkoztunk Milcsiékkel, akik eljöttek terepszemlét tartani. Mondhatni, nagyon egy húron pendültünk, mert mindent megfogtunk és bekaptunk. Meg is kaptam a cumikámat, hogy ne nyálazzak már mindent össze! Milcsi már egyedül jár vagy két hete, már mindenhová eljut, ahová akar. Pár nap és 1 éves lesz.
Az egy órácska gyorsan elszaladt, onnan sapkát venni mentünk, ami most nem volt, ezért vigaszul vennie kellett anyunak egy kis sportcipőt nekem. Kihagyhatatlan vétel volt, bár apu többször megkérte már anyut, hogy csak az éppen használni kívánt dolgokat vegye meg és előre ne halmozzon fel semmit. Most IS megígérte anyu, hogy jóka. ;)

Kezdek házias kisfiú lenni, ideje volt már valakinek a családban! Hófordulómra kaptam egy takarító szettet, amivel otthon is és a bölcsiben is előszeretettel elvagyok. A mai napunkon ennyi volt az említenivaló. Tegnap annál több!

Este hamar elaludtam és hamar fel is ébredtem, hiába örültek az ősök, hogy 8-tól csönd van. Mert 9-től már nem volt az. Az igazi lámpaoltás 10 felé történt, de csak azért, mert közöttük maradtam. Mostanában már hagyom magam tisztába tenni, ha kapok valami érdekes tárgyat addig. Szinte észre sem veszem és törcsiből pizsibe kerülök. Előtte, amíg vacsiztak, megettem életem első kenyérhéját! Egész finom volt! Eddig csak eldobtam, ha kaptam a kezembe, de most különösen jól esett rágicsálni: Csak fog(ak) lesz(nek) a végén!
Kaptam még egy egészen különös tárgyat is, aminek állítólag majd nagy haszna lesz nyáron. Nekem tetszik! Körbe is vizslattam, nem ereszt-e máris. Még nem, de ha továbbra is harapdálom, még baja eshet, ezért gyorsan el is tették előlem :(

2 megjegyzés:

Milán, Patrik, Heni és Zoli írta...

Hagyd meg a Balcsira!
Nyugtasd meg Anyudékat, ha kiharapnád, Milcsi odaadja Neked az övét.

Névtelen írta...

Köszi, akkor nincs akkora gáz :D

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt