Evezgetünk az Élet tengerén :)

szerda, április 11

Húsvét hétfőn

Nagyszüleimnél én vagyok a középpontban, ezt bizton állíthatom. Mindenhol én vigyorgok, nap mint nap megnézik a rólam készült lemezeket, naponta többször hívják anyut, mi mindent csinálok, stb. Ez a világ rendje, azt mondják erre.

Húsvét hétfőn, ünnep ide vagy oda, 8 körül ébredtünk. Mama már megterített, mire előmásztunk, és piros tojásokat is festett. Várta a locsolókat. Anyu nem annyira. Van egy régi sztorija: amikor egy osztálytársa, Tóth Jancsi ment hozzájuk locsolkodni anno, anyu inkább elbújt a fotel mögé, amíg ott volt. Az a fiú meg azt mondta mamának, hogy -jó lesz nekem Marika néni is! Hehe.

A fiú-szakasszal elvonultunk locsolkodni, miután otthon végeztünk, hogy el ne hervadjon Jusztika néni, Évi és családjának nőtagjai :) Első húsvétomon több ajándékot is kaptam és pénzt, aminek egyelőre anyu örült jobban :( Ezek után próbáltam ki a nyuszi-hozta hintát az udvaron, és jelentem, jól működik! Kisfilmek és fotó róla:

Öcsödről gyors búcsúzkodás után szélsebesen hazajöttünk, mert szolnoki mama és dédi már nagyon várt! Lecsekkoltam azt a tojást, amivel aput kínálták meg. Csodálkoztak is, miért nyalogatom annyira! Képzeljétek, konyakmeggyes volt és elolvadt a számban! Hogy miket esznek a felnőttek! Na de mégsem ez volt a nap fő eseménye, hanem az, hogy egész délután a szabadban voltunk. Találkoztunk végre "pesti" Liliékkel és Kolli is kijött a játszótérre. Még "Majka" barátnőjét is láttuk, aki egyébként szolnoki. Anyu nem merte lefotózni közelről, de Anna huncut volt és Lilifotózást álcázva megörökítette.

Ismerkedésem Lilivel:


Cool Slideshows

1 megjegyzés:

Milán, Patrik, Heni és Zoli írta...

Nem korai ez még?
A csaj is, meg a konyak is?!

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt