Ma apu elé mentünk, amikor végzett a munkával . Én szó szerint :)
Már messziről kiszúrt, mert mostanában újból rászoktunk, hogy odáig sétálunk.
Kérdéses volt a mai sétánk két okból is, az egyiken nagyon felhúzta magát anyu. A másik az idő volt, mert esőre állt, de megúsztuk addig. Az egyik, fő ok a DHL csomagszállító cég volt. Anyu az interneten rendelt a telefonos pontjaiért egy kis hátizsákot. Szombaton, hétfői szállítással. Külön megjelölte, hogy hétfőn du. 16-20 között kéri, mert akkor biztosan otthon vagyunk és én nem alszom éppen. Szerintetek hozták-e a megjelölt időben? Hát marhára nem! Sőt, hétfőn délelőtt, amikor javában sétáltunk mamával, fel is akarták hívni anyut, hogy hoznák a csomagot. Sajnos épp lemerült a telefonja, ezért csak otthonról hívta később vissza a futárt, hogy most akkor mi van. Semmi, majd ma, kedden legyünk itthon 9-12 között, mert akkor jönnek. Persze a neten anyu követte, hol tart a szállítmány és képzeljétek, az volt megjegyzésnek beírva, hogy SIKERTELEN kézbesítés történt. Nagyon kiakadt anyu, gondolhatjátok.
Ma itthoni programokat szerveztünk, várakozó álláspontra helyezkedtünk, ment egész nap a mosógép, de csak nem jöttek délig. Kettőig sem. Anyu szerzett egy telefonszámot és rákérdezett, vatafak. Mindjárt, kezitcsókolom. Így lett csomagunk háromra, de úgy, hogy nem találták meg a házunkat és nem volt hajlandó feljönni a negyedikre a fickó. Inkább felhívta anyut, hogy "megint én volnÁk, nem találom a nevüket a kaputelefonon." Pedig nem vitte el a cica, még mindig ott van :( Úgyhogy kényelmesen lesétáltunk és átvettük a csomagot, a futár pedig nem kapott valamit, vagy ha tetszik, semmit kapott a fáradozásáért. :) Valamit valamiért...
A randink azért összejött apuval, aki félúton a nyakában vitt haza:
és a ház előtt még azt is megengedte, hogy megtapizzam a szuzzancsot. Ez a mániám: egy igazi autóval játszani! 
És hogy mivel csaptam el az időt, amíg apura vártunk? Lássuk csak:
![]() | Cool Slideshows |




3 megjegyzés:
Nagyon ügyi vagy! Csütörtökön szaladhattok Milcsivel.
Jó a satyid!Anyu csak talált:)))
Igen, nekünk is van véleményünk a postásbácsi és a mikor és hogyan való csöngetés-kézbesítés témáról...
Viszont meg kell jegyeznem, királyul jársz már... Én is, csak nem egyedül, hanem kapaszkodva. Mami szerint nem merem elengedni a fogódzókat. Pedig csak nem akarom... :)
Pacsi
Bundika
Ui.: Nahát végre egy jó "sapi" vagy kendő vagy mi :)
Sapi: Cora, lehet, hogy a pirosat is megvesszi anyu, ha nektek is tetszik :)
Megjegyzés küldése