Evezgetünk az Élet tengerén :)

vasárnap, november 8

Vajon

reggelig fog aludni, mert hogy 5-kor kidőlt, vagy egy-két óra múlva feléled és éjfélig szórakoztat bennünket? Jó kérdés, mostanában ez van a hétvégéken. Szombaton és vasárnap reggel becsülettel felébresztem fél 8 felé azzal, hogy kezdődik a Miki egér, vagy a többi kedvence, és bízom abban, hogy ha hamar ébred, jól alszik ebéd uán. De nem. Ma, hogy ilyen vacak esős nap volt, nem fulladt ki a nagy játékban és eddig bírta. Kicsit rásegítettünk a fürdés előtti hajvágással, amit most sem tolerált, főleg a tarkójánál utálja a műveletet és sokat bőgött a végén. Mondta is apjának a fürdőkádban, hogy neki nem tetszik a katonabácsis haj, ő Peti-hajat szeretne. Megkapta, itt-ott hosszú fürt maradt, ahogy szokott. :)))

Rég volt ilyen, hogy itthon maradtunk egész hévégén. Illetve nem is voltunk végig együtt, mert Laci Cserkeszőlőbe ment Janóval megáztatni magát. Az időjárás az oka az itthoni tespedésnek. Főzőcskéztem, sütöttem sütit, Laci is kipihente magát, Petivel is játszottunk. A sajgó fájdalom, ami csütörtök óta vándorolt a bal oldalamban-combomban, kezd tompulni, Spedifennel és Fastum géllel ápoltam. Ki is vasaltam ennek örömére az összes nem nadrágot, a nadrágkupac még várat magára. Az az aljamunka részemről, rakosgatom is félre rendesen. Valahogy nem szeretem igazgatni a vasalódeszkán.

Jókat nevetgélünk Petin, annyira édes kiskölök. Van még sok szó, amit rosszul jegyzett meg, és amikor kiejti, akkor derültséget okoz vele. Például: fukfenc /bukfenc/, tápcső/távcső/, kiskóta/piskóta/, bedence/medence/, majoméz/majonéz/, és még sokan mások, de nem lelem a jegyzetpapíromat a többiről. Nagyszülei mindig mesélik, már megint miket mondott. Péntek este, ahogy jöttünk tőlük haza, odakint már sötét volt és belátszottak a fák árnyékai. Azt mondta Peti: nézzétek, táncolnak a falevelek! Vagy a múltkor Laci papával mentek a garázshoz, ott meg azt mondta, hogy simogat a napsugár!
Faggatjuk, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Már régóta pilótabácsi a válasz. Nagyon izgatja a repülés, továbbra is a kötözés-bogozás és talán nem autózik már annyit, mint régen. A mozgásigénye nagyon nagy, feszt lógna a szeren. A bordásfalra is szeret mászkálni, de sajnos egyre magasabbról ugrik le róla az ágyra. Hogy elejét vegyem egy bokatörésnek, megkértem, hogy alulról a harmadiknál feljebbről ne ugorjon, de sajnos nem tartja mindig be.



Ezek mai képek, de tegnap sem unatkoztak az apjával.


Régen, amikor discoba jártam, voltak az ún. house-táncosok. Nem pont ilyenek voltak? :))) Vagy ez inkább olyan forgalomirányítós-féle?




Nincsenek megjegyzések:

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt