Evezgetünk az Élet tengerén :)

kedd, október 6

Kedves Jótündér!


Nagyon szépen kérlek, hogy húzd el légy szíves a létező összes betegség és nyavaja nótáját, mert már elég volt belőlük erre az évre. Please! Az nem lehet, hogy egy hét ovi után egy-két hét lábadozása legyen Petinek! Még abba is belemegyek, hogy nekem fájjon, de Petinek már nem hiányzik!

Annyira sajnálom, hogy megint beteg! Este 10 után nem volt még az égvilágon semmi baja. Virgonc volt és eleven. Aztán csak nem jött álom a szemére, csak forgolódott, csak kereste a helyét, míg nem úgy éjjel kettő felé elkezdett sírni. Nagy nehezen kiszedtem belőle, hogy a jobb füle fáj. Gyorsan végigpörgettem az agyamban, mit is szoktak tenni, mert idáig szerencsére elkerülte a fülét a gyulladás. Orrot szívattunk, ez volt az alap. Emlékeztem kiskoromból meleg sós "borogatásra", azt egy pelus segítségével le is gyártottam. De nem engedte Peti, mint ahogy az infrázást sem. Így gyorsan megnéztem a hűtőben, van-e valami fájdalomcsillapító, ami nem Nurofen, mert nem volt láza. Találtam jó szavidős Cataflam cseppet, megnéztem a neten, hogy használhatom-e ebben az esetben, és tettem azon nyomban a teába és az hozta meg Petinek az alvást. Amint elaludt, meginfráztam a fülecskéjét, és szorongattam neki jóideig a fülére a sót. Olyan ügyes voltam, hogy se Peti, se Laci nem vett belőle észre semmit.

Ezek miatt mindhárman megtörve ébredtünk, Peti még sírt is. Forró volt a teste, mérés nélkül kapott lázcsillapítót. Rám tapadt, sehová nem tudtam mozdulni tőle a lakásban, még a legkisebb helyiségbe sem, oda is jött velem. Aztán meggondolta magát, mert nem fértünk el és kiment az ajtó elé sírni. Így gondolni sem mertem, hogy dolgozni menjek, mert az apukájánál sem maradt meg. Így lemondtam a mai melót, meg az ovit is. Hamar kezdett hatni a gyógyszer, kezdett jobb kedve lenni Petinek. Szerencsére több hullámban is volt Miki egér a Disney tévében, ezért le tudta kötni. Apró korty teákat fogadott el, enni semmit, egy Kinder Joy kivételével. Délelőttre egész felbátorodott, ott roptuk a Miki táncot a tévé előtt.

Délben magára hagytam pár percre és elsétáltam az oviba az ebédjéért. Többen hiányoznak, mondta Hajnika. Az ebédet kelletlenül túrkálta, evett valamennyi levest. Utána beleerőltettem az újabb lázcsillapítót, mert amíg engedte mérni, addig is felszaladt 38 köré. Orrot akartam szívatni neki, felemeltem az ölembe és már hányt is. Sugárban, vagy öt löketben. Szerintem nem bírja a Nurofent, vagy pedig megnyomhattam a kis gyomrát az emelése közben és azért taccsolt ekkorát. Úgyhogy ruhacsere, feltörlés, és utána pár perc elteltével már aludt is. Akkor mértem neki egy rendes idős lázat, már majdnem 38,7, ezért kapott lázkúpot. Észre sem vette, úgy bedobta a szundit. Remélem, hasznos lesz az a kis kúp és lehúzza a lázát. A doktornő háromtól rendel, úgyhogy hamarabb eljön apa és együtt átvisszük a rendelésre. Kérem és könyörgöm: Legyen "csak" sima középfülgyulladás és ne valami újabb vírus!

Amíg töltődött a fotó, csináltam kontroll lázmérést és 3/4 óra elteltével "csak" 38,2. Küzd nagyon valami ellen a kis szervezete. Apáé is, meg az enyém is, de mi jobban viseljük a dáthát, meg ihatunk is rá/ellen egy ks házpáleszt. :)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Drága Szomszédasszony!
Kornél is ippeg ezzel a nyavajával küzd. Fülfájással indítottunk, majd jött a láz. Remélem már jobban vagytok. Puszi Mindenkinek!
M

Éva írta...

Ó, édes kis Petimanó!:( Nagyon gyors gyógyulást kívánunk mi is!
Puszi!
(Margó, néha a fórumra is írhatnál pár szót...;))

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt