Evezgetünk az Élet tengerén :)

péntek, május 1

Kedves Dominó,

kedves többi kishaver, akinek mostanában volt valami "klassz" kis mokesze és kedves Peti. Innen üzenem nektek, hogy tessék jobban vigyázni magatokra, nem mindig csak a rohanás, mert nem jó dolog sem nektek, sem a szüleiteknek, ha valamilyen sérülés ér benneteket. Irgumburgum!


Peti kedden este hozta ránk a frászt, de alaposan. Már megvacsorázott és csendben elvolt, amíg én magunknak terítettem. Az, hogy miért külön eszünk néha, más lapra tartozik. Szóval rakom a tányérokat és egyszercsak egy hatalmas koppanást hallok, félreérthetetlen "csont"-hangot. Benézek Petihez, látom, hogy ül a földön, a kis sámlija az égnek áll. Abban a pillanatban, ahogy összenéztünk, már üvöltött is. Nagyon. És sokáig. Vér nem folyt, látszott, hogy a bal füle mellett, mögött üthette meg az asztal sarkában vagy lábában. Egyik sem jobb a másiknál, mert a lap az tömör mészkő, a lába meg tömör bükk. Vigasztalhatatlan volt, mi meg tanácstalanok az apjával. Nem hányt, semmi extra változás nem volt nála, csak szimplán fájhatott neki az ütés. Aztán álomba sírta magát a mellkasomon és aludt fél órát. Biztosan így kompenzált az agya, hogy kicsit tartalékra állította a gyereket. Ébredése után még sokáig nyüszi volt, de lassan visszatért belé a Peti és megnyugodtunk. Akkor sokszor megnéztem, de semmi nyomát nem láttam a sérülésnek, csak ma szúrtam ki a füle mögött a sárgálló foltot, ahol megütötte. Ez a fotó lesz a mementója a dolognak és emlékeztető nekünk, hogy ezer szemmel kell figyelni a fiunkra.

1 megjegyzés:

Csillus írta...

ÓÓ, újabb kis sebesült :(
Sok gyógypuszi Neki!

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt