Evezgetünk az Élet tengerén :)

szerda, április 22

Naggggyon laza!


Apa hívott este, hogy gyorsan menjek át hozzájuk. Azt láttam, hogy Peti így támaszkodik a szekrényhez, mint a nagyok. Ott nevetgéltek édes kettesben. Átküldtem azelőtt nem sokkal az apjához Petit, mert nem hallottam tőle a tévét, pedig érdekfeszítő főzőműsort néztem, de ő fel akarta mindenáron bontatni velem az aznapi harmadik PEZ cukorkát. Utána Kolli jött el kicsit beszélgetni. Túl sokszor nem találkozunk vele, tartjuk a sztenderd 1-2 éves intervallumot.

Ma reggel sem volt könnyű felébredni, nagyon vonzott bennünket az ágyikó. Mi Lacival legalább 3x szundira állítottuk az ébresztést. Peti egyikre sem ébredt fel, sőt, amikor az apja a füle mellé tette a szövegelő telefont, miszerint "ideje felkelni, az idő 6 óra 50 perc", a szeme pilláját sem rebbentette. Megölelte az apját és aludt /volna/ tovább édesen. Aztán csiga lassúsággal felöltöztettem, nehogy kizökkentsem az álmából. Ilyenkor mindig a fülébe sugdosom, hogy ha rajta a ruha, alhat még kicsit. Erre ő mindig válaszol nekem iszonyú halkan, hogy sokat. :) Rajtaütöttem a fotózással, majd ő kérte, csináljak róla még egy képet. Ugyanis kaptam egy kis reggeli grimaszt tőle.




Utána elvittük Lacit és mentünk a bölcsibe. Onnan a Tescoba vitt az utam, mert rég jártam arra. Még jó, hogy Laci nem olvassa rendszeresen a blogot, mert most akkor máris megtudhatná, hogy újabb tároló dobozokat vettem. :))) Ráér majd meggyőződni a saját szemeivel. :)))

Nincsenek megjegyzések:

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt