Evezgetünk az Élet tengerén :)

szombat, április 25

Még az ovis nyílt napról

Csütörtökön véget ért a 6 hetes táppénzes itthonlétem, pénteken már dolgozni mentem. Még nem meséltem el, hogy a bölcsi melletti ovilátogatós-játszós délutánra éppen el tudtam vinni Petit. Nem ide fog Peti járni, de jól eltöltöttünk ott másfél órát. Játszhattak bent és kint is. Szerintem nem lesz gond az óvodai beszoktatással, mert nulla másodperc alatt feltalálta magát a gyerekem, nem foglalkozva a rengeteg szülővel meg idegen gyerekkel. Azért nagyon fiú, mert a legtöbb időt odabenn a szerszámos doboz mellett töltötte. Egy óvónéni úgy menekített meg tőle egy igazi csavarhúzót meg valami harapófogót, mert azokkal a ngy gyerekek szoktak játszani. MegaPeti. :)

És akkor a fotóözön:

Lilkóval nagy barátságban ballagtak át:
Festettek parafadugóval pillangót:

Barátkoztak a teknőssel és lehetett kirakózni:

És hát a szerszámosláda végtelen tárháza:
Az udvaron egy újabb ismeretlen járgány, a nyizega roller a szivárványos nagyfiammal:))



Egy jó ötlet gyereknapra/szülinapra/vagy csak úgy. Apának is tetszik és Peti is imád függeszkedni:

Fönt és az alagútban:

Egy kis kockázás és még Lili:

Hazafelé pedig a jól megérdemelt, de csak addig kell amíg megvesszük, viszont boldogan cipeljük, amíg el nem olvad és anya ki nem segít, bár nem is szereti- fagyi :)

Apa iskolában volt, ezért egyedül fürdettem este Petit. Előkerült a megtölthetős tűzoltóautója és azzal oltotta a tüzet. A vízben. :)

Pénteken nagyon vidáman ébredt Peti és már 7 óra 10-re elkészültünk caklipakli és vártuk Laci papát. Addig is az álarcában rohangászott.

Annyira írnám még, de Laci itt tolong a gépért. Most hívott öcsödi mama: szerencsésen hazaértek Éviék Petivel, aki ma este ott alszik és csak holnap du. hozzuk el.

Nincsenek megjegyzések:

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt