Janónak Pesten volt ma dolga. Innen indultak tűzoltókkal Pestre, Évi pedig velünk töltötte a délelőttöt. Korán érkezett, de már éppen ébren volt a kis családunk, bár a fiúk még ágyban. Szombaton a fél 8 még nem akkora bűn. Én már korábban felébredtem, mert az éjszakám sem volt az a hajdejó. Köhécselt Peti, kereste a helyet, forgolódott, apa át is volnult, mert kitúrtuk a helyéről. Hajnali 3-ra meguntam a dolgot, felkeltem a porszívóért, hogy megpróbálom az orrszívást Petinél. Mire visszajöttem, békésen aludt és reggelig sem egy szipákolás, sem egy köhögés, sem egy moccanás nem volt. Úgyhogy megkegyelmeztem neki és nem zavartam meg az álmát.
Megreggeliztünk, aztán előkerült a gyurma. Évi takaros figurákat készített, sokáig elbabráltak velük. Apucika is kiélhette magát és alakított egy tetraédert és gyúrt lila és zöld színeket is. :)

Építettek Hókuszpóknak is egy házikót és közben próbáltam ezt a nyelvtörőt kimondatni Petivel. Próbálta egyem is meg, de még nem megy neki :))) Hókuszpók ott jön a képbe, hogy az Intersparban hupikék törpikés figurákat lehet kapni vásárlásért cserébe. Fotózkodni is lehet egy törpikés képnél, holnap elcsalom oda a jónépet, mert az nem lehet, hogy nekünk ne legyen olyanunk. :)
Nekünk tegnap kettő Hókuszpók figura jutott, Milcsiék, ha nektek van esetleg valamiből csere, üzenjetek! :))
kóconfittyünk
A játék után levittük Petit a levegőre. Csak a kismotort hozta, azzal mentünk egy közeli lottózóba /ahol ránk szóltak, hogy ne a gyerekkel kapartassuk a sorsjegyet, mert hatszázezres büntetést nem akarnak miattunk fizetni. Valóban kint a tábla, hogy csak 18 felett lehet szerencsejátékozni./ Amint megvettük a nyertes szelvényt :), mentünk egy játszótérre. Ott is minden virágzik, olyan jó volt gyönyörködni a parkban. 
Évit ugráltatta Peti, megmutatta neki, melyik játékkal mit lehet kezdeni. Hazafelé még megáltunk egy állateledeles bolt előtt, egy lefolyócsőnél és már otthon is voltunk ebédre. Peti az utolsó 2-300 méteren már cipeltette magát, annyira elfáradt. Ebéd után viszont nem aludt el, hanem kisautóztak Évivel. Alvását megszakítottuk másfél óra elteltével, mert megjött Janó és vitték is haza mamáékhoz Petit. Otthon jól érzi mamát, kölcsönösen nyüstölik egymás idegeit, állítólag jól szórakoznak. Peti zsarolta is a papáját, hogyha nem történik meg a már nem is tudom mi, akkor hazajön hozzánk . :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése