Hétvége
Lassan vége a kényszerszabinknak. Peti kezd gyógyulni, már csak alig sír, vagy inkább nyöszörög, amikor pisil. Akkor is odarohan a párnáihoz, bekapja a cumiját és azoktól vár enyhítő megoldást.
Ennek örömére, meg hogy otthon voltak egyszerre öcsödi mama és papa is, tegnap hazaugrottunk hozzájuk. Apát letámasztottuk a munkahelyén, hadd dógozzon. Bementünk egy igazolásért a gyerekorvoshoz, hogy mehet Peti hétfőtől bölcsibe, majd indultunk is. Imádok utazni Petivel! Végig beszélgetünk, én magyarázok neki, ő is mondja a magáét. Hogy mit lát, milyen autó előzött le éppen, stb. Beleszaladtunk egy döcögő markoló után feltorlódott többszáz méteres autósorba, balszerencsénkre a markoló is éppen arra óhajtott menni, amerre mi. Ott, ahol elkezdődnek a gyümölcs utcák, lementünk az alsó útra, hogy majd milyen klasszul beelőzzük a dögöt. Többen is így döntöttek. Haladtunk is az út feléig, éppen sikerült is megelőzni a markolót, amikor szemből vagy 300 katona masírozott velünk szemben. Na, tőlük aztán végképp nem haladtunk, sőt, meg kellett várni, mire elaraszolnak mellettünk. Éppen sikerült a markoló elé visszavágnunk, úgyhogy majdnem ő győzött. Peti hazáig emlegette, hogy katonabácsi.
Mama és papa már nagyon várta Petit. Sajnos, a névnapjára kapott kertitraktor
ezúttal nem került elő, mert azelőtti éjjel nagy vihar volt és állt a víz mindenhol. Petinek volt egy B terve is, mert még itthon összekészített vagy 30 kisautót vész esetére. Kipakoltunk és megkezdte a tologatást. Megreggeliztünk, Peti csokiadagot is kapott bőven. Még délelőtt eljött Évi is. Újabb 4 darabbal gyarapította az autóparkot, mert hozott egy csomag járgányt Petinek. A kis vigyori nagyon örült neki!!! Internetes kisbarátunk, Patrik anyukájának üzenjük - blogjuk itt olvasható :) - hogy Peti is csak az autókat ismeri és ez van. :)))
Ebédeltünk, majd alig vártuk mamával, hogy papa elaltassa Petit, mert cipőbeszerzésre indultunk. Petinek most sem volt a méretében, sem nagyobb a későbbiekre, de én megint jól jártam és mama is talált egy csini szandit. Gondolkodtam, hogy csatoljak-e fotókat a szerzeményekről, és csatolok. Akit érdekel, priviben megírom, hol lehet 3*3.900 Ft-ért efféle bőrcipőket venni. :)
Peti már többször végigpróbálta őket és mindig megjegyzi, hogy :- Aja, kassz picő! Kessék aja, kassz picő! Anya, klassz cipő, tessék anya, klassz cipő! De sztem nem is kell tolmácsolni...
Peti már többször végigpróbálta őket és mindig megjegyzi, hogy :- Aja, kassz picő! Kessék aja, kassz picő! Anya, klassz cipő, tessék anya, klassz cipő! De sztem nem is kell tolmácsolni...Addig aludt Peti, amíg távol voltunk. Még síri csend fogadott bennünket, éppen dinnyéztünk mamával, amikor nyílt az ajtó és előkerült papa Petivel. Mindketten csuromvizesen. Mint kiderült, az elalvás elején felriadt Peti a FamilyFrostos autó szignáljára, ami éppen az ablak előtt zendített rá. Hogyaza... Papa ekkor magához vette Petit és még vagy két órácskát fogta a karjaiban, amíg aludt. Nem merte letenni, nehogy felébredjen. :)
Az ébredés után összecuccoltunk és nekivágtunk az Öcsöd-Szolnok útnak. Iszonyú hőség volt. Nem vagyok meggyőződve teljesen, hogy nem pont miattam tolatott-e rá egy postakocsi egy másik autóra a Kőrös hídján. El akart a drága engedni, lassan megindult hátra, a mögötte levő autónak meg nekikoccant. :( Hirtelen nem tudtam mit tenni, meg jöttek is utánam, meg az ő kettejük gondja, ha túl közel voltak egymáshoz, így tovább hajtottam. Pont 100 méter után lemeszeltek a rendőrök és igazoltattak. Mindent rendben találtak. A szembejövők sebességét is mérték, még jó, hogy nem egy órával azelőtt pakoltak ki oda, mert akkor mi is áldozatul esünk nekik mamával. Mert kicsit többel mehettem, mint 90 km/h. :) De nem sokkal... Peti nagyon magyarázott a "mentőbácsiknak" :). Meg is kérdezték, mennyi idős, sőt, megvillogtatták neki a tetőlámpát, sőt, meg is szólaltatták a szirénát is. Elkotyogtam nekik, hogy éppen azelőtt találtam egy jó kis weboldalt, Margó neked is mondom. :) Tutit félóra csönd a gyerek részéről. www.policecars.hu . Ha még nem ismernétek. fent van egy csomó kép meg videó szirénázó járművekről. Elmentegettem őket egy mappába és ha a helyzet úgy kívánja, kijelölöm őket és egymás utánjában lejátssza neki a gép. Tuti siker. :)))
Peti nagyon boldog volt a rendőrautótól, én is, hogy végre indulhattunk tovább. Más kaland nem jutott péntekre. Apa már itthon volt, segített felcuccolni a negyedikre. Majd elment szolnoki mamáékhoz a László napi birkapörköltért, amit kaptunk. Isten éltesse utólag is az összes Lászlót!!!
Tegnap amúgy többször sírt Peti a pisilés miatt, nagyon sajnáltuk. Ma viszont még egyszer sem, pedig már másodjára is megtelik lassan a pelusa. Remélem, tényleg gyógyul már.
Ma túlórázni ment Laci, mi meg majd finom ebéddel várjuk. Petinek összeraktam a sínt, mire ébredt, nagyon örült, azóta azzal játszik, háttérben Kakondot hallgat és mondja kívülről a Kisvakond hangjait.
A teregetésben a mai napig szívesen részt vesz, legutóbb tógát öltött az ágyneműhuzatból, miután percekig gyitepaciztunk vele. Ő fogta az egyik végét, én a másikat és szaladgáltunk a lakásban a hűs ronggyal. :))) Nem kell ide drága játék...
A teregetésben a mai napig szívesen részt vesz, legutóbb tógát öltött az ágyneműhuzatból, miután percekig gyitepaciztunk vele. Ő fogta az egyik végét, én a másikat és szaladgáltunk a lakásban a hűs ronggyal. :))) Nem kell ide drága játék...



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése