A kitartó csalogatás eredményes volt
Engem is megtalált a Mikulás, és valljuk be, megérdemeltem a csomagokat, mert jó voltam ! Na de ennyire??? Erre én sem számítottam. Napok óta édességet vacsiznak az ősök és nekem is csurran-cseppen belőle valami. Már múlt héten elkezdődött az ajándékeső, pedig hol van még karácsony! Csizma, könyv, hátizsák, autók és távirányítós markoló és rengeteg kindercsoki. Így jártam. :) Hozzánk, mint a többi kisbarátomhoz, nem kopogtatott be az öreg fószer, de nem is talált volna itthon bennünket. Mert vagy egy hete belénk költözött a menés és szinte csak aludni estünk haza. Mindezek ellenére találkoztam pirosruhásokkal: a bölcsiben, ahová játszani mentünk és anyu munkahelyén. Igazi közös kép, mint tavaly, nem készült, nem akaródzott megmaradnom a Mikulás ölében, de azért íme pár felvétel:
Itt a bölcsiben menekülőre fogom a dolgot, anyu munkahelyén meg már nem tudnak becsapni és nem megyek a Mikulás bácsi közelébeÉs tulajdonképpen csakis ott érzem jól magam, ahol anyukám a közelemben van.
Egészen a közelemben:

Bezzeg tavaly ilyenkor: ahová tettek, ott maradtam, de változnak az idők :)

És lehet, hogy az idők változnak, de a banki karácsonyfák nem :))




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése