A szélkakas minden irányában

Ma délelőtt futárt vártunk apu régi telefonjának új akksijával, ezért minden programunkat lemondtuk. Mégsem tetszett, hogy itthon akarunk dekkolni ebben a ragyogó napsütésben. Elvoltam a kis piros mozdonyom toligálásával és a padló portalanításával vagy 10 óráig, eleinte még pizsiben nyomattam. Akkor betelt a pohár és elkezdtem anyuba csimpaszkodni és az ajtó felé mutogatni, hogy márpedig itt a szokásos séta ideje. Anyu még az apunak tett ígéretét is megszegte, mert megkaptam a másfél éves védőoltásomra beszerzett és addig eldugni tervezett markolót is. Örültem én annak nagyon is, de nem felejtettem el az A-tervet és kitartóan nyekeregtem sétáért. Úgyhogy nem volt mese, felkerekedtünk. Hurrá, új játékom is van és sétálni is megyünk! :D Anyu kétszer is kinézett az ablakon, hogy milyen az idő. És mégis fel kellett szaladnia a kabátjáért, amikor leértünk az utcára. Arra az időre egyedül maradtam a lépcsőházban, beszíjazva a babakocsiban és azt nagyon zokon vettem.

Végre mégis nekilódultunk, de nem tettünk túl nagy kört, hátha jön az a futár és könnyen megtaláljon bennünket a közelben. Milcsi anyukájával is összefutottunk és lezsíroztunk egy holnap délutáni találkát velük. Amikor a tűzoltóság előtt jártunk, anyu már majdnem beadta a derekát a kunyizó kutyanézésemnek, hogy nézzük már meg megint a laktanyában az autókat, de mégsem mentünk be. Egyrészt még mindig nincs rendben az a derék, napok óta gyógyszerezte anyu, hogy egyáltalán ki tudjon egyenesedni. Másrészt nem szeret így beesni, majd legközelebb felhívjuk őket, hogy bemehetünk-e egyáltalán. Sikertelenségemtől jó sokáig sírtam, mert nem értettem, miért nem teljesül ez a kívánságom IS. Akkor csillant fel a szemem, amikor a Mikszáth úti játszótérre értünk. Kaptam egy kis nasit, meg teáztam is és épp kimászni készültem a kocsiból, amikor odaért Szilvi Marcival, aki bölcsis már és újszülött kisfiával, Gergővel. Mindenki megcsodált valamit a röpke találkozó alatt. Anyu Gergőcskét, hogy milyen angyali módon alszik. Meg a babakocsiját. Szilvi megcsodált engem, hogy mekkorát nőttem. Marci megcsodálta a markolómat. Aztán én is megcsodáltam a markolómat. Majd elköszöntünk Szilviéktől és enyém volt a játszótér. Aláírjuk, kicsit szeles volt az idő, de éppen ideális egy kis levegőzésre. Mégsem jött rajtunk kívül más játszani. Nem baj, belaktam én a placcot, nem győzött anyu utánam rohangászni.

Eszkimósítva:

Édes anyaföld:

Anyu is kap egy kis édes anyaföldet:

Magyar vándor:

Fényzuhanyban:

Anyu kedvenc kisfia

Az ebédidő is meg egy hatalmas nagy sötét felhő is vészesen közeledett, ezért hazaindultunk. Azóta már a nap sem látszik, sikerült még kihasználnunk a jó időt. A futár nem jött, holnap kezdjük előlről a várását. Alvásom után eljönnek pesti Liliék, remélem, végre készít anyu rólunk közös fotót. Az estém pedig apukámé, mert holnap reggel repülőre ül és csak szerda este látjuk. Meg az ajándékot is, amire szolnoki mama adott neki egy kis eurót, hogy költse rám. :DD