Korniéknál
Internetadta kisbarátomék, Korni és anyukája hívott meg bennünket egy játszódélutánra. Múlt kedden látogattuk meg őket és végre előkerültek a fényképezőgépek is, hogy megmutathassuk, micsoda játszást rendeztünk. Otthon volt már Tomi is, Korni bátyja, aki már nagyfiú és oviba jár.
Rengeteg hely van náluk a rohangászásra, be is laktuk pillanatok alatt a nappalit. Megint akkorra lettünk igazán felszabadultak, amikor haza kellett jönnünk, pedig a végére már egymást röhögtettük, annyira összebarátkoztunk. RENGETEG játéka van a fiúknak, szinte az összes munkagép megtalálható, amiket valaha láttam. Persze a vendéglátókat is szeretjük és nem csak a gépek miatt járunk hozzájuk :) Tomi nagyon szolgálatkész volt, hősiesen tologatott minket Kornival felváltva a játéktartó dobozban. Lelkesen néztünk füstölő kéményt, macskát és azt is kiszúrtuk, hogy a szomszédnak újfajta állatai is vannak: pulykák.
Íme a fotók, köztük egy-két vicces grimasszal:
Persze, amiért igazából mentünk, azt otthon felejtettük, ezért másnap ismét átugrottunk hozzájuk. Személyesen nem is találkoztunk, mert én békésen alukáltam az autóban. Az eső szemerkélt, előtte jól kifáradtam a bölcsiben és az ablaktörlő lapát monoton mozgásától elszunnyadtam. 
Három a magyar igazság, szokták mondani, ezért szombaton is átugrottunk a városukba. :) Korni anyukája segített eligazodni, merre találjuk a vasútállomást. A babakocsi lábzsák elkelt, ott vették át tőlünk.
Ezúton is jó egészséget kívánunk Izáéknak, gratulálunk az új családtaghoz
és várjuk 4-5 hét múlva a beszámolót, hogy megszületett Bogika kistestvére!







2 megjegyzés:
Ezeken a képeken mindíg olyan jókat nevetek :)
Látom sikeresen megleltétek a vasútállomást. És a vonatozás???? Vagy az most nem is volt?
Tök jó, hogy sikerült elpasszolni a cuccost ;)
Mikor ütközünk legközelebb?
Szuper napjaid lehettek, Kispajtás! Ne aggódj ám, az anyukák nem szoktak csak úgy elveszni!;-) Bár mostanában én is nehezebben viselem, ha nem látom...
Te figyu, átadnál egy üzenetet az anyukádnak az én anyukámtól?;-) Azt üzeni, hogy ugyan látogasson már el a topikra is...
Megjegyzés küldése