Evezgetünk az Élet tengerén :)

szombat, július 28

Milánékkal

Meglátogattak Milánék. A hazai terep sem volt elég ahhoz, hogy ne sírdogáljak, ha közelít felém. :( El sem tudják képzelni anyuék, miért idegenkedem tőle. Olyan barátságos pedig! Mindig mosolyog és jön hozzám barátkozni. És anyu szerint olyan édesen mondja, hogy inni!
Magamban én is nagyon aranyos kiskoma lennék, de nem lehetek mindig egyedül! Mi lesz majd velem egy jó társaságban? Beülök a sarokba sírni? Vagy csak a saját társaságomat fogom élvezni? Nagyon nem szeretnék anyuék.
Apunak még el sem meséltük, mert ma Budapestre ment a nővérével, Anival és a két keresztfiával, Janekkal és Norbival. Múzeumoznak, planetáriumoznak, stb. stb.
Ma az első félóra után sem jött meg a kedvem. Még Thomas sem hozta meg, pedig kaptunk újabb részeket is. Meg BabyEinsteines lemezeket is. Köszönjük, majd lebonyolítunk valami bartelféleséget, hogy kvittek legyünk. :))
Csimpaszkodtam anyura, aztán Henivel kitalálták, hogy álmos vagyok. Haza is mentek, hadd pihizzek. Elkezdtem az altatási ceremóniát: cumika, párnika, anyu ringatott, de 20 perc után kipattant a szemem és egészen hatig ki is bírtam. Nemrég ettem és mostanra sikerült elaludnom, amikor már nem lenne szabad.
Anyu nagyon örült, mert a vacsimhoz megettem 3/4 paradicsombelsőt. Kiskanállal vájta ki és lapátolta be nekem, csak a vékony héja maradt meg. Csuda finom egy valami az a paradicsom! Kockára vágott sajtot és tarját ettem hozzá kenyérrel és IGAZI tejjel.
Már tegnap is gyanakodott anyu, hogy varázsereje lehet a tejnek, mert az este 8 körül megevett vacsimhoz ittam vagy 1-1,5 deci hideg tejet és csak hajnali 4 után kértem legközelebb enni. Majd meglátom, ma hogy lesz, biztos ami biztos, van még tápszerem, hátha finnyás leszek iccaka. :)
Állítólag még egy kánikulai nap lesz, ezért remélem, hogy holnap is eljutunk strandra. Jó lenne végre megnézni a szolnoki tiszaligetit. Majd beszámolok róla, ha lesz valami pancsiprogramunk. Még lehet, hogy csatolunk ide apu-féle fotókat, ugyanis ma már harmadszorra látta a patagóniai dínókat.

Nincsenek megjegyzések:

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt