Apu nélkül

Többször is beszéltünk tegnap apuval, nagyon jól érzi magát Rétságon. Mi is jól érezzük magunkat idehaza. Mert nem dugjuk ki az orrunkat, az már egyszer biztos, csak ha kicsit hűl odakint a levegő. Anyu belőtte úgy 25 fokra a klímát és hűsöltünk délelőtt. Vasalt is egy sort, mostanában megint gyűjtögeti. Nem zavartam meg csak egyszer, akkor éppen fel akartam bukni az állványban és a zsinór volt kéznél a kapaszkodásra. Finoman eltessékelt onnan. Szóból ért az ember, már nagyjából képben vagyok, mit szabad és mit nem. Azért próbálgatom a rosszaságot: mire egyszer bejött anyu, a padló tele volt ruhacsipesszel, aminek a dobozát nem dugta el előlem. persze, hogy lerántottam. Az ezeréves műanyag fajták szanaszét törtek, legalább kiselejteztem őket.

Mai fotókat nem tudok prezentálni, mert apu elvitte a fotógépet. Keresek néhány nem túl régi képet, hogy láthassátok, "mekkorát" nőttem. Múltkor voltunk tanácsadáson, ott 76 centis és 8,48 kilós voltam. rakodik rajtam. :))

Állítólag okosodom, ebben az apu-szemüvegben pl. egészen doktorosnak nézek ki. Vagy félőrültnek. Mindegy, minek nevezzük, mindig elkunyizom aputól és rohangászok benne. A látásomat nem veszélyezteti, asszem +0,25-ös és nincs sokáig rajtam. Kicsit apunak érzem magam benne. Korábban is felpróbáltam már.

Még mindig szeretek babakocsistól sétálni. Anyu tol, én meg gyönyörködöm a forgalomban. Erre a legjobb terep a főutca, ahol nagy a buszforgalom, meg sok a motoros, néha mentő is jön. Sokszor megállunk a tűzoltóság előtt, mert tetszik a klímaberendezés ventillátora, vagy éppen akkor jön ki egy szirénázó tűzoltókocsi. A közlekedési lámpákról nem is beszélve. Messziről kiszúrom őket és hangos -PA! kiáltással jelzem anyunak, hogy ott a lámpa. Csak lesznek itt szavak is előbb-utóbb! A kamionok és teherautók is nagy barátaim, hazafelé meg mindig a kórház felé vezető úton megyünk. Rengeteg kamiont lehet látni, nem győzök visongani nekik.

Tegnap délutáni sétánkon megnéztük magunknak a Verseghy gimi előtti új játszóteret. Nagyon köszönöm annak az okos valakinek, aki sóderral szórta fel a placcot, nagy örömet szerzett nekem vele. Anyunak kevésbé, de ennyi áldozatot igazán hozhat értem. :) Vittük a kis markolómat meg platóskocsimat és szórtam a kavicsot. A játékok nagy része nagyobbaknak való, és nincs homokozó sem, de amire fel tudtam, vagy felfértem, fel is másztam. Útban haza a főutcán mentünk és a művház felé mágnesezett minket a zene. Valami elviszpreszli meg merilinmonró énekelt, sokáig nem csodálhattam meg őket, mert túl hangosak voltak. Ácsingózva néztem egy lufiárus felé, de nem kaptam óriási /nagyon drága/ lufit. :( Remélem, ma estefelé is kimegyünk, legalább hadd láthassam őket...