Evezgetünk az Élet tengerén :)

csütörtök, május 17

Itt terjeng a kór :(

Hogy mi történt velünk tegnap? Nem sok minden. Reggel Györgyi járt itt és tanúja volt, hogy eljött hozzám a kór, a zuhany alatt tudtam csak megszabadulni tőle. Már nem bírjuk popsitörlővel, mert akár 7 is elfogyna a kór miatt. Nőnek azok a kis fehér izék az ínyemből és gyakori pelustöltést hoznak ajándékba. Nem győzött anyu tisztába tenni, kimosni alólam a göncöt és a plédet, takarókat. A mostani pelus sem tartja magában a titkomat. Volt már Libero, Pampers és most Huggies. Egyik sem bírja a strapát :) De visszatérünk a Pampershez, mert az legalább vékonyabb és könnyebb feladni rám.

Az esti fürdés igazi megváltás volt, még azt is vidáman tűrtem, hogy apu frizurkodott velem. Elég korán aludtam el apunál, de elörülték :) Mert fél óra alvás után felébredtem és éjfélig szórakoztattam őket. Anyu doktorhát nézett, apuval bújócskáztunk, bemásztam az ágyneműtartóba is , ilyesmi.

Ma délelőtt vendégeket vártunk: Milánék jöttek el. Ideállítottak egy raklap fornettivel, anyu nem győzött rájárni nap közben. Köszi! :) Játszottunk Milcsivel, ahogy a kisfiúk szoktak: szétdobáltuk a műanyag kockákat, labdáztunk, ilyesmi. Heni és anyu meg addig megbeszélték a megbeszélnivalókat. Kábé egyszerre lettünk nyűgösek Milcsivel, ezért hamar elköszöntek és én is aludtam két órácskát. Nemtom Milcsi mit alkotott, majd megtudakoljuk tőlük. Ebédelni nem nagyon akaródzott, viszont tojszliztam ma már négyszer. Nagy keletje van ma a pelusnak! :) Meg a tiszta ruhának is. Épp sétálni indultunk délután és apu elé, amikor a teljes harci díszemet cserélni kellett. Legalább felvehettem, amit Éviéktől kaptam a szülinapomra. :)

Csini vagyok benne? Már ha látható belőle valami. Hazasétáltunk, a fél utat apu nyakában töltöttem. Egyből kocsiba ültünk és meglátogattuk szolnoki mamát és dédit. Nagyon örültek nekünk. Nemsokára jött Norbi is, jókat nevetgéltek apuval és kikészítették mamát, pedig vacsit is kaptunk. Innen gyorsan haza kellett mennünk, mert nem volt nálunk pelutáska és mamáéknál is készítettem egy csomagot, ami átütő sikert aratott az új rucimon :(

Itthon gyors zuhit kaptam, felfrissültem és ideültem a gép elé apuval autóversenyezni. Aztán gyorsan elfáradtam a monoton zajtól és kidőltem egy időre. Még megálmodom: lehet, hogy dídzsé leszek nagykoromban? Mert ez pont olyan beállás anyu szerint :)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Dj Peti :) Jól hangzik.
A fürdőkádas kép nagyon szuper :)

Milán, Patrik, Heni és Zoli írta...

Fogak elintézve!Szóltunk a fogtündérnek. Nem állapot, hogy miatta nem tudunk találkozni!

 
Rózsavári Péter László alias megaPeti született Szolnokon, 2006. május 11-én 10 óra 16 perckor, akkor 2980 gramm és 52 cm volt