Ma játszóbölcsiben voltunk.
Anyu nagyon megjegyezte legutóbb, hogy ma kell menni. Ildi néninél viszont holnapra voltunk beírva, de nem zavart haza, volt helyünk és maradtunk is. Holnap is megyünk, hátha Milcsiék is beugranak!
A csapat az udvaron volt, de mi nem úgy öltöztünk. Kipróbálhattam a kis kocsi tologatását, nagyon jó fűnyíró válhat majd belőlem. Mármint füvet nyíró ember :)
A videó jobban visszadja a lendületemet, ahogy nekivágtam: (a csúnya szöveg a szomszédos általános! iskolából származik):
Sajnos gyorsan elázott a cipőm, ezért odabenn folytattuk. Egy ideig enyém volt az EGÉSZ szoba és az ÖSSZES játék!
Megtaláltam a babakocsit, és kaptam új játékot is: A takarítószettet is felfedeztem és itt végre megfoghattam a lapátot, feltörlőt is, mert itthon tiltják tőlem.
Az óra gyorsan eltelt, amíg elértünk a babakocsival az autóig, akadt egy újabb hinta, amin nem ültem még :) Aztán, amint autóba ültünk, már aludtam is, anyu nyugodtan tudott turizni nekem egy szuper pulcsit 224.- Ft-ért :)
Azóta itthon vagyunk, majd apuval megyünk ki újból sétálni.
VÉGRE sikerült (igaz háttal)állós képet készíteni rólam, mindjárt kettőt is, de olyan későn exponál a gép, hogy a videóra már nem volt idő. Pedig 2 lépés következett az asztalig. Tudom, nemsokára nem lesz téma a járás, de még nagyon az elején tartok a menetelésnek.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése