VÉGRE VAN TISZTA VIZÜNK!

Hétfôn délután és kedden egész nap hiába lestük a csapot, nem volt víz. Történt valami hiba a környéken és nem tudták pár perc alatt helyreállítani. Kaptunk ugyan öcsödi nagyszüleimtôl egy adagot, amit Kamerásbácsiék hoztak el, meg szolnoki papa is küldött két ballonnal, de a nagy pancsihoz, amit apuval szoktam intézni, ahhoz már kevés volt. Ezért úgy döntöttünk, soron kívül meglátogatjuk szolnoki mamáékat és összekötjük a kellemeset a hasznossal és ott fürdünk. De jó is volt! Végre szolnoki mama is megláthatta, mennyire imádom a vizet, mert eddig csak videón látta.

A kép nem tegnap és nem náluk készült.

Tegnap este nagyon tevékeny voltam. Pakoltam a csomagokat le és föl, kockákat dobozba be és ki. Egyikbôl a másikba. Estére minden alá van aknázva apró kicsi játékokkal, hadd tornázzanak az ôsök, mire összeszedik. Csöppet sem voltam fáradt, mert Erzsike mamánál aludtam vacsi elôtt. Apu föl is vette videóra, hogyan igyekszem a nagyon nehéz duopack popsitörlôt kiemelni és a kanapéra tenni. Nézzétek csak, itt egy kis részlet, de pont a nagy pillanat lemaradt. Képre katt. Pedig föltettem, kisdobos becsszó.

Mára virradóra kisebb koncertet adtam szüleimnek, akik egyáltalán nem díjazták az ötletemet. Apu nagyon fáradtan ment dolgozni, mert én elszórakoztattam ôket. Anyu is tudna aludni bármelyik percben. Történt, hogy a hangomat próbálgattam. Énekeltem, dalolásztam, ojaojáztam. Maguk közé vettek, de ott is folytattam. Azt gondolták, hogy a fogam lehet a ludas. Nem tudom, lehet. Anyu ma estére valamilyen homeós kúpot helyezett kilátásba. Amíg csak a kilátásba, addig engem sem zavar... Négy felé aludtam el rendesen, mélyen, de csak azért, mert anyu félig ülô helyzetben a mellkasára vett és a szívdobogása megnyugtatott. Ott melengettük egymást, de miután elzsibbasztottam, odacsempészett maguk közé. Úgy bealudtam, hogy nem is kértem enni, csak fél hét felé. Máskor meg ötkor már jelez a gyomrom.

A mozgalmas éjszaka miatt késôn keltünk, Milcsiéknek is dolga akadt, úgyhogy csak rövid sétát tettünk a környékükön. Délutánra Liliéket próbáljuk elérni, mert ki szeretnénk faggatni ôket a játszócsoportról, meg egyébként is régen találkoztunk velük.

Hát, ember tervez, gyerek végez. Nem sétáltunk délután, mert mire indultunk volna, elálmosodtam és másfél órára kiiktattam magunkat. Anyu ledôlt mellém és együtt húztuk a lóbôrt. Arra ébredtem hogy már itthon is van apu. Nagy viháncolás és az uzsi után elmentünk vásárolni. Bár ne tettük volna! Anyu a következô vásárlós kis elválasztó izébizét beejtette a pénztárosnéni mellé, aki csak úgy szórta érte a villámokat. Apu meg nagy viccesen odabökte, hogy A KEDVES NEJEM. Apu nagyon vicces NÉHA. Amikor üres üvegeket visznek visszaváltani, akkor is meg szokta félhangosan jegyezni, hogy hát Erikám, már megint mennyit ittál! Nem kellett volna olyan részegnek lenned a múltkor. Már nem is emlékszel rá, ugye? Anyu meg nem gyôzte kérni az elnézést. Ráadásul elveszett az egyik cumikám. Most nem kötötték hozzám én pedig már nem is emlékszem, hol köptem ki. Pedig faggattak rendesen, hová dugtam. Egy reményünk van még, a kocsiba is eshetett, csak már sötét volt, mire hazaértünk. Kár lenne érte, mert most spec. csak kettô van/volt, a többit kidobta anyu. Ezeket is nagy nehezen kutatta fel, hogy fiús is legyen, meg rücskös is. Divatolunk ám, nem ám csak úgy leveszünk egyet a polcról! Kell bele egy kis kék, hogy jobban kiemelje a szemem színét.

A pirosat is szeretem, sokszor ad rám anyu pirosas holmit. Dédimama mindig mondja is, hogy nagyon kislányos vagyok benne. Itt ez a kis vedeó, ami február elején készült.

Gyôzôdjetek meg TI IS , hogy jól áll-e nekem a piros !