Hirtelen jött karanténom

lassan feloldható.

Már csak hébe-hóba folyik az orrom, ami nagyon tud viszketni. Aludni is jól aludtam, kivéve, amikor nem. Sokszor voltam éjjel karban.Nem tudom, mit csodálkoznak ezen a szüleim, mert a testünket karban kell tartani, nem? Hehe. Nagyon ölbebaba lettem ebben a pár napban, sokkal többször jelzem, hogy vegyen fel anyu, vagy ha itthon van, apu.

Mégsem sétáltunk délelôtt. A Tisza partja megvár. Addig is egy régebbi kép a nem szolnokiaknak. Meg azoknak a szolnokiaknak, akik nem jártak arra december 29-én. Anyu ma házikosztot adott ebédre és azt elôtte össze is kellett dobnia. Krumpli-répa-borsó-zeller-csirkemájat kaptam, becsülettel megettem egy üvegnyit és uzsira is maradt. Egy kicsit ücsörögtem a székben, és tapsiztam nagy kegyesen anyu kedvéért, ahogy a kisfilmben láthatjátok, katt a képre, most pedig a kiborogatott dobozok között lavírozok, tologatok ezt-azt, anyu meg rakodja a szekrénybe a vasalt ruhákat. Az elôbb már segítettem is neki lerángatni a szárítóról párat. Nem nagyon díjazta, pedig becsülettel belekapaszkodtam a lelógó darabokba. Mint másfél hónapja. És ha szólna nekem, segítenék vasalni is neki. Csak egy szavába kerülne, már gyakoroltam a múltkor, tudom, hogy kell. Közben diktálok neki. Meg gyakran rohan a géphez, mert a virtuális lakájunk jelzi, amikor levelet kaptunk. Elég levélbejövôs napunk van idáig. Nemrég bejelentkezett Zsuzsi, anyuék régi ismerôseinek 7 hónapos kislánya. Igyekszem meggyógyulni szombatig, hogy össze tudjunk velük futni. És akkor a régi ismerôseimet még nem is említettem: rég találkoztunk már Lilivel és Milcsivel is.

Ja, és remélem, apunak nincs semmi baja, mert tegnap este belement valami bogár a szemébe. Tudom, hogy az volt, mert én tettem bele!

Délutáni alvásom után megnézzük mamáékat, mi történt velük péntek óta.