Az események felpörögtek...2006. május 11-én 10 óra 16 perckor elém tárult a világ!

Anyu arra számított, hogy majd semmit nem érez az egészbôl. Fájdalmat tényleg nem érzett, de mindenféle motoszkálást a hasa körül: azt igen. A két doktorbácsi kedélykedett mütét közben, anyu meg a gondolatait rendezgette, hogy mit fog nekem elôször mondani, ha meglát. Nem tudott szóhoz jutni, amikor egy zöldbe bugyolált kis csomagot emeltek balról a fejéhez. -Anyu, én lennék az-akartam köszönni neki, de én is sírtam. -Kis formás-mondta a szülésznéni.- Mindene megvan, arányos, hajas baba, gratulálok, anyuka. Ezeket hallotta a távolból anyu. De már teljesen máshol járt. Ölelt volna, csak úgy, mint ahogy a világot is szerette volna magához szorítani. Ott és akkor tapasztaltam elôször az igazi szeretetet.

Anyut ott kellett hagynom, de már meg is láttam aput! A hangját már ismertem, sokat nevetett anyuval, amíg odabent laktam. Hozzám is sokat beszélt, hogy majd mi mindenre meg fog tanítani, csak bújjak ki! Most meg néztük egymást, hosszan, el is felejtettem, hogy sírni akartam. Simogatott, vigyázott rám, amíg anyura vártunk. És elkezdte a véget nem érô fotósorozatot rólam.

Megszülettem tehát, elkezdôdött a földi létem. Naplóbejegyzéseimbôl megismerhettek, milyen kisfiú lettem.













Elsô fotók...